Gazdaság

Piaci manipulációt követett el az OTT-One Nyrt

Az MNB összesen 111 millió forint bírságot szabott ki az OTT-ONE Nyrt.-re a tiltott piaci manipulációra, a bennfentes információ haladéktalan nyilvános közzétételére, illetve a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt, tudatta lapunkhoz eljuttatott közleményében a jegybank.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) célvizsgálatot folytatott le az OTT-ONE Nyrt.-nél (OTT-ONE), 2018. január 1-jétől a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot áttekintve. A célvizsgálat a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségnek való megfelelés ellenőrzésére irányult, ám annak folyamán felmerült a piaci visszaélésekről szóló európai uniós rendelet (MAR) piaci manipuláció tilalmára, s a bennfentes információ haladéktalan nyilvános közzétételére vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértésének gyanúja is.

Az MNB megállapította, hogy a kibocsátó több esetben elmulasztott rendkívüli tájékoztatást közzétenni a megítélését, illetve részvényeinek értékét, hozamát közvetlenül vagy közvetve érintő információkról (pl. jelentős pénzkölcsönről vagy a kibocsátó által lényegesnek minősített és korábban közzétett szerződés megszűnéséről, jelentős eszközbeszerzésekről).

A vizsgálat feltárta azt is, hogy a kibocsátó rendszeresen hozott nyilvánosságra olyan közzétételeket, melyek jelentős értékű tranzakciókról szóltak. Ezekkel azt a – valósággal ellentétes – benyomást keltette, hogy érdemi bevétel, haszon keletkezett volna nála ezen ügyletek révén. Továbbá, a kibocsátó által nyilvánosságra hozott különböző együttműködési megállapodásokról szóló közzétételek egyes esetekben nem megalapozott, nem teljes körű vagy egyenesen valótlan információkat tartalmaztak. Mindezek miatt megalapozatlanul alakulhatott ki a valóságnál pozitívabb kép a befektetőkben az OTT-ONE-ról.

A kibocsátó ezzel szemben nem tette közzé a korábbi rendkívüli tájékoztatásaival ellentétes híreket, pl., hogy egyes közzétett szerződések alapján végül ténylegesen nem végzett érdemi gazdasági tevékenységet, bevétele azokból nem származott, sőt egyes közzétett szerződések teljesítés nélkül meg is szűntek. A korrigáló tájékoztatások elmaradásával a kibocsátó hamis vagy félrevezető jelzéseket adhatott a piac számára az OTT-ONE megítélése, közvetve a részvényei kereslete vagy ára tekintetében, ami piaci manipulációnak minősül.

Az OTT-ONE emellett számos esetben nem tette közzé haladéktalanul a bennfentesként azonosított információt, mely esetekben nem döntött azok nyilvánosságra hozatalának késleltetéséről sem, ezzel jogszerűtlenül akadályozva a bennfentes információ befektetők általi mielőbbi megismerését.

Mindezek miatt az MNB ma publikált határozatában a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó előírások megsértése miatt 4,5 millió, a bennfentes információ haladéktalan nyilvános közzétételére vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértéséért 22,5 millió forint felügyeleti bírságot, a piaci manipulációt tiltó rendelkezések megsértéséért pedig 84 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az OTT-ONE-ra. A piacfelügyeleti bírság meghatározásánál súlyosító körülménynek minősült egyebek közt a piaci manipulációval érintett időtartam hossza, s hogy a kibocsátó összes vizsgált időszaki közzétételeinek jelentős része érintett volt a jogsértés kapcsán.

Mint ismert, az OTT-ONE részvényeinek tőzsdei kereskedését 2021. április 16-tól felfüggesztette a jegybank, egy további határozatában pedig 2021. május 17-én felügyeleti bírságot is kiszabott a 2020. évi éves jelentés hiánya miatt, 2021. november 29-i határozatával pedig a 2021. első félévi féléves jelentés elmaradását szankcionálta.

A tőzsdei kereskedés visszaállításának előfeltétele, hogy az OTT-ONE valamennyi rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettségét maradéktalanul teljesítse, tehát a kibocsátónak – a korábbi közzétételi hiányosságok pótlása mellett – az MNB mostani határozatában írt megállapítások kapcsán is lépéseket kell tennie a befektetők megfelelő tájékoztatása érdekében. Tekintettel arra, hogy az MNB megállapításai felvetik a tiltott piacbefolyásolás bűntett elkövetésének gyanúját, az MNB a Fővárosi Főügyészségen feljelentést tesz.

Kapcsolódó írásaink