Gazdaság

A kormány számára mindig a gyermekek lesznek az elsők

Segíteni kell a magyar családokat

A gazdaság sikeres újraindításának köszönhetően idén még több pénzt kapnak a családok, február­ban családi adó-visszatérítést fizetnek a gyermekes szülőknek, aminek összege szülőnként elérheti akár a 809 ezer forintot is.

A kormány számára mindig a gyermekek lesznek az elsők
Zsigó Róbert: Három és félszeresére emeltük a családtámogatás összegét
Fotó: MH

A nemzeti kormány számára mindig is a gyermek volt az első – jelentette ki a családokért felelős parlamenti államtitkár tegnap közösségi oldalára feltöltött videóbejegyzésében. Zsigó Róbert úgy fogalmazott, hogy „2010 óta három és félszeresére emeltük a családok támogatására fordítható összeget, és ezt a járvány alatt sem csökkentjük, hanem éppen ellenkezőleg, most is emeljük a családtámogatásokat”. Kiemelte, 2022-ben még több pénzt kapnak a családok, februárban családi adó-visszatérítést fizetnek a gyermekes szülőknek, amelynek összege szülőnként elérheti akár a 809 ezer forintot is.

„Biztosítjuk a családi adókedvezményt, a négy- vagy többgyermekes édesanyák személyijövedelemadó-mentességét és az első házasok adókedvezményét” – mondta. Januártól a 25 év alattiaknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, a minimálbér emelkedésének következtében pedig tovább nőtt a gyed maximális összege, a hallgatói gyed, a nagyszülői gyed és a gyermekek otthongondozási díja is.

A kormány több intézkedést hozott a járvány és az európai energiaárak miatti drágulások ellensúlyozására: fenntartják a rezsicsökkentést, bevezették az üzemanyagárstopot és a kamatstopot, februártól pedig több alapvető élelmiszerre bevezetik az élelmiszerárstopot. Hangsúlyozta, a baloldal korábban megszorításokkal és adóemelésekkel nehezítette a gyermekesek életét. „Mi a koronavírus-járvány időszakában is a családtámogatások növelésével és adócsökkentésekkel segítjük a családokat, azért mert Magyarországnak a gyermekes családok támogatásában is előre kell mennie, nem hátra” – tette hozzá.

Kapcsolódó írásaink