Gazdaság
Azt Erste Befektetési Zrt. szerint maradnak a magas nyersanyagárak
Nem lesz érdemi csökkenés
Kifejtette, hogy az omikron terjedése ellenére is töretlenül nő a kereslet, éppen ezért az év végére akár a mindenkori csúcsot is megdöntheti majd a világn az olaj ára. Az elemző továbbá arra is kitért, hogy a földgázpiacon is magasak
az árak, jelenleg a 2020-as átlagár hat-hétszeresén folyik a kereskedés, az európai növekvő gázkeresleti trend pedig folytatódhat a szén- és atomerőművek leállítása miatt. Pletscher Tamás elmondása szerint jelentősebb árcsökkenés a járvány egy újabb, nagyobb és a gazdaságot újfent visszafogó hulláma miatt következhet be. Végül hozzátette, hogy az Oroszországot Németországgal összekötő két földgázvezeték engedélyezése idén nyárra várható.