Gazdaság

Megnyílt az Educatio kiállítás

Palkovics László: Akkor végezhet az ország az élmezőnyben, ha a legkorszerűbb és a gyakorlatban legjobban hasznosítható tudást adjuk át

Tegnap megkezdődött a 22. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás, aminek az elsődleges célja, hogy választ adjon a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre. A kiállítás egyik fontos feladata, hogy összekapcsolja a felsőoktatás szereplőit: a hazai és külföldi intézményeket, a tankönyvkiadókat, nyelviskolákat és a szakképző intézményeket az érdeklődő diákokkal és oktatókkal.

Megnyílt az Educatio kiállítás
A fiatalok bizalmat szavaztak az újításnak – mondta a miniszter
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Tizenkét éve dolgozunk azon, hogy a magyar fiatalok valóban a jövő nyertesei legyenek, és ebben a biztonságos, jól élhető, szerethető országban tervezzék azt a bizonyos jövőt – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a szakkiállítás megnyitó ünnepélyén tegnap. Ez az oka annak, hogy a korábban még soha nem látott összeget fordítanak a felsőoktatásra. „Tavaly a GDP 1,3 százalékét költötték az egyetemekre, idén pedig a több mint ezermilliárd forint fejlesztési forrást is beleértve ez az arány 1,9 százalék lesz, amivel Magyarország a felsőoktatás finanszírozásában az európai éllovasok közé tartozik” – hangzott el a miniszter beszédében.

Palkovics László felidézte, hogy még 2014-ben döntött a kormány a felsőoktatás átalakításáról, és egy olyan struktúrát vázoltak fel akkor, amely versenyképesebbé teszi az egyetemeket azzal, hogy szabadabb működési környezetben a piaci elvárásokhoz igazítja a képzési kínálatot és annak tartalmát. „A fiatalok bizalmat szavaztak ennek az újításnak, 2021 szeptemberében a hallgatók közel 70 százaléka, több mint 180 ezer diák kezdte meg tanulmányait a modellváltáson átesett 21 intézményben, és 30 ezren tanulnak egyházi fenntartású intézményben” – mondta el a miniszter.

Palkovics László az oktatókat is köszöntötte a beszédében, akiket a legfontosabb partnernek nevezett abban, hogy a diákok érdekeit szolgálva az oktatás minősége szavatolható legyen. „A magas színvonalú, korszerű képzések érdekében elengedhetetlen és időszerű az oktatók, a felsőoktatásban dolgozók anyagi megbecsülése” – emelte ki nyitóbeszédében, ahol arra is kitért, hogy az állami, alapítványi és az egyházi felsőoktatási intézmények 50 ezer dolgozójának keresete két ütemben, tavaly és idén összesen 30 százalékkal növekszik, aminek a fedezetére a kormány összesen 64 milliárd forintot fordít.

A következő évek egyik legfontosabb nemzetépítési programjának nevezte az egyetemek megújítását és megerősítését. Elmondása szerint ez azért is kiemelkedően fontos, mert az oktatás az ország versenyképességét jelentősen befolyásolja, ez határozza meg, hogyan tud reagálni a digitális és globális kihívásokra. „Akkor végezhet az ország az élmezőnyben, ha a legkorszerűbb és a gyakorlatban legjobban hasznosítható tudást adjuk át a következő generációnak, és ezért fontos a felsőoktatás megerősítése” – hangsúlyozta Palkovics László.

Kapcsolódó írásaink