Gazdaság
Tervek megvalósulását segíti a lakásfelújítási támogatás
Az idén januártól szeptember végéig tartó időszakban csaknem tízezer igénylőnek folyósított rekonstrukcióra fordítható kölcsönfajtákat az OTP 45 milliárd forint értékben

Az OTP Bank számára készült felmérés azt vizsgálta, hogy milyen célra költenének kettő-, illetve ötmillió forintot az emberek, és az összegek felhasználásában milyen motivációk játszanak szerepet. A megkérdezettek közül a legtöbben (negyven százalék) hosszú távú elképzeléseik megvalósítása érdekében költenék el az összeget, a második legfontosabb motiváció a költés meghatározásában pedig az életkörülmények javítása, ezt a résztvevők 18 százaléka jelölte meg.
Költési célokat tekintve, ha volna kétmillió forintjuk, azt a felmérést kitöltők, akik több válaszlehetőséget is megjelölhettek, legnagyobb arányban lakásfelújításra (38 százalék), tartozások kiegyenlítésére (21 százalék) fordítanák.
A lakásfelújítás az OTP ügyfeleinek körében is népszerű. Az idén januártól szeptember végéig tartó időszakban csaknem tízezer igénylőnek folyósított otthonfelújítási hitelt és felújítási személyi kölcsönt a hitelintézet, összesen több mint 45 milliárd forint értékben. Az átlagos hitelösszeg 4,6 millió forint volt.
Ahogy azt már lapunk megírta, az otthonfelújítási kölcsön egy lakóingatlan-felújítási hitelcélra nyújtott, jelzálogalapú hitelintézeti kölcsön, amely maximum hatmillió forint összegben, legfeljebb tízéves futamidőre, háromszázalékos kamattal vehető igénybe.
A vonatkozó kormányrendelet szerint az otthonfelújítási kölcsön kamattámogatását a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatását igénybe venni szándékozó személy igényelheti. A lakásfelújítási támogatás ennek ötven százaléka, legfeljebb hárommillió forint, amely utófinanszírozásként, a számlák bemutatását követően igényelhető vissza. Felújítási kölcsön esetén az összeget nem közvetlenül kapja vissza az adós, hanem a támogatás összegét a hitelbe forgatják bele.
A bank közleményéből kiderül még, hogy lakásfelújításra az átlagosnál jellemzőbben költenének a nők, az energetikai korszerűsítés inkább a férfiak számára hívószó. A lakásvásárlás mint cél inkább a fiatalok (18–39 évesek) körében népszerű. Banki hitel kiváltására a legnagyobb arányban a 40–59 évesek fordítanák a pénzt.