Gazdaság
Fokozatosan mérséklődhet az infláció
Hétindító. Csütörtökön dönt a Magyar Nemzeti Bank az egyhetes betéti kamat sorsáról, elemzők emelést várnak
A hét a KSH adatközléseinek szempontjából ismét viszonylag sűrű lesz. Holnap jelenik meg az októberi ipari adatok első becslése. A szeptemberi adat kedvezőtlen volt, a chip- és alapanyaghiány miatt az ágazat termelése 2,3 százalékkal csökkent, amelyen belül a jelentős súlyú járműgyártás teljesítménye több mint negyedével esett vissza éves alapon – mondta lapunk megkeresésére Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. makrogazdasági üzletágának vezetője. Kifejtette: az alapanyaghiány októberben sem oldódott meg, kérdés, hogy mekkora mértéket öltött. Az ágazat teljesítménye tehát továbbra is mérsékelten alakulhatott, várakozásaink szerint a kibocsátás nagyjából az egy évvel korábbi szintnek felelt meg.
Holnap válik ismertté a novemberi inflációs adat. Elmondása alapján a várakozások szerint az infláció novemberben tovább gyorsult, és éves alapon 7,3 százalékot tett ki. Az infláció további gyorsulásában nagy szerepe lehetett az üzemanyagárak (az ársapka a novemberi adaton még nem éreztette a hatását), illetve az energiaárak növekedésének tükröződése a többi termék, valamint szolgáltatás árában.
Szintén felfelé hajthatták az inflációt az erős belső kereslet, a hiánytermékek áremelkedése, a gyenge forintárfolyam, illetve a koronavírust leginkább elszenvedő ágazatok áremelései – magyarázta, majd hozzátette: reményeink szerint az infláció novemberben tetőzik, ezt fokozatos és lassú mérséklődés követheti. A kockázatok azonban továbbra is jelentősek, különösen az ellátási láncok zavarai és az áremelkedések várakozásokba való beépülése miatt.
A kereskedelmi szálláshelyek októberi adata is holnap jelenik meg. Az előző hónapok trendjéhez hasonlóan vélhetően mind a belföldi, mind a külföldi vendégéjszakák száma növekedett, ám míg az előbbi már elérte a vírus megjelenése előtti szintet, addig az utóbbi nem – fejtette ki a szakértő.
Mint kiderült, csütörtökön közlik a külkereskedelmi termékforgalom októberi adatának első becslését. Szeptemberben az export volumene 9,1, az importé pedig 0,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az export gyengélkedését az iparnál már ismertetett alapanyaghiány okozta. Októberben az export volumenét vélhetően továbbra is ez határozta meg, azonban ezt a hónapot talán már inkább stagnálás jellemezhette. Az import esetében a beruházások és a fogyasztás növekedése miatt emelkedést valószínűsítünk – tette hozzá.
Regős Gábor elmondása szerint szintén csütörtökön dönt a Magyar Nemzeti Bank az egyhetes betéti kamat sorsáról. Múlt héten ismét emelt a jegybank: 20 bázisponttal 3,1 százalékra. Az emelés mértéke a korábbi hetekben tapasztaltnál kisebb volt, így most sem számítunk már olyan nagymértékű emelésre, bár ezt természetesen a piaci hangulat és a forint árfolyamának alakulása befolyásolhatja.
Az Eurostat adatai közül a harmadik negyedéves GDP második becslését érdemes kiemelni, ami holnap jelenik meg. Az előzetes adatok szerint az Európai Unió gazdasági teljesítménye a harmadik negyedévben 2,1 százalékkal haladta meg az egy negyedévvel korábbit, míg 3,9 százalékkal az egy évvel korábbit. Kiemelte: az adat vélhetően nem fog érdemben változni a második becslés során, ám új információkhoz juthatunk a növekedés összetevőiről, illetve a korábbinál több tagállam teljesítménye válik ismertté.