Gazdaság
Erős maradt a kiskereskedelmi forgalom
Hétindító. Augusztusban a bérek éves alapon 8,9 százalékkal emelkedtek, hasonló növekmény lehetett a kilencedik hónapban is

Mozgalmasnak ígérkezik a hét a statisztikai hivatal adatközlései szempontjából. Ma az októberi foglalkoztatási adatok jelennek meg. A szeptemberi adathoz képest októberben csak minimális változásra számítunk – mondta lapunknak Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. makrogazdasági üzletágának vezetője. Kifejtette, szeptemberben 4,687 millió volt a foglalkoztatottak száma, ami kiemelkedően magas adatot jelent, azaz a foglalkoztatás már meghaladja a vírus megjelenése előtti szintet.
Az éves alapú bővülés szeptemberben 36 ezer fő volt. A munkanélküliségi ráta az elmúlt hónapokban négy százalék körül alakult – tette hozzá Regős Gábor.Holnap a szeptemberi kereseti adatokat ismerteti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Augusztusban a bérek éves alapon 8,9 százalékkal emelkedtek, amelyen belül a költségvetési szférában dolgozók bére nőtt dinamikusabban. Érdemi változást szeptemberben nem várunk, itt inkább a növekvő infláció okoz problémát, amely a reálbér-növekedést mérsékli – mutatott rá a szakértő.
Szerdán a harmadik negyedéves GDP második becslése, az októberi ipari termelői árak, illetve a harmadik negyedéves szolgáltatás-külkereskedelmi adatok jelennek meg. Regős Gábor emlékeztetett, a harmadik negyedéves GDP a vártnál kedvezőtlenebbül alakult, az éves alapú bővülés magas, 6,1 százalék volt (ez európai szinten is kimagasló), a negyedéves azonban alacsony, 0,7 százalék.
Tudjuk, hogy az ipar gyengén teljesített az alapanyaghiány miatt. Felhasználási oldalról a nettó export lehetett visszahúzó erő, erre lesz érdemes figyelni, erről tudunk meg új adatokat a szolgáltatás-külkerekeskedelmi statisztikából. A beruházások és a fogyasztás vélhetően felfelé húzták a növekedést. Az ipari termelői árak szeptemberben jelentősen, 14 százalékkal nőttek éves alapon. Az emelkedés vélhetően csak dinamikusabbá vált októberben. Az alapanyagárak, illetve az üzemanyagár növekedése mellett egyre inkább megjelenik az energiaárak emelkedése is, mint árfelhajtó tényező – magyarázta a szakértő.
A heti kamatdöntés csütörtökön lesz. A jegybank változtatott a monetáris politika keretrendszerén, így az egyhetes betét kamata ismét effektív kamatként jelenik meg, és ezt hetente változtatja a jegybank. Az egyhetes rátát múlt csütörtökön a jegybank 40 bázisponttal 2,9 százalékra emelte az infláció visszaszorítása és a forint árfolyamának stabilizálása érdekében – hívta fel a figyelmet a szakértő.
Pénteken az októberi kiskereskedelem adatok kerülnek nyilvánosságra. A kiskereskedelmi forgalom volumene szeptemberben 5,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, melyben szerepet játszik a viszonylag gyenge bázis – akkor 2,2 százalékos visszaesést mért a KSH – fejtette ki Regős Gábor.