Gazdaság
Tizenötezer kilométernyi kerékpárút országszerte
A Modern Városok Program részeként épült meg a Győrt Pannonhalmával összekötő bicikliút 18,4 kilométer hosszan, nettó 1,7 milliárd forintból

A hazai kerékpárút-hálózat hossza 2030-ra megközelíti a 15 ezer kilométert – hangoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Écsen, ahol átadták a Győrt Pannonhalmával összekötő kerékpárutat. Mosóczi László elmondta, a tárca folyamatosan javítja a kerékpáros infrastruktúra feltételeit, országszerte mintegy 850 kilométernyi kerékpárút kivitelezését és előkészítését támogatják ötvenmilliárd forinttal.
A Modern Városok Program részeként, a tárca támogatásával épült meg a Győrt Pannonhalmával összekötő kerékpárút 18,4 kilométer hosszan, nettó 1,7 milliárd forintból.
Mosóczi László kitért rá, teljes hosszában megújítják a balatoni bringakört, valamint kiépítik a kerékpáros összeköttetést a főváros és a Balaton között.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarország – Hollandia és Dánia után – Európa harmadik legjelentősebb kerékpáros nemzete, az elmúlt évtizedben sokat tett a kormány azért, hogy a korábban jellemzően szigetszerű fejlesztéseket hálózatba kapcsolják. Példaként említette, hogy Győr-Moson-Sopron megye és a Balaton térségének kerékpáros kapcsolatát jelentősen javította, hogy tavaly kijelölték az ajánlott túraútvonalat Pannonhalma és Balatonfüred között. Kiemelte azt is, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. több mint ezer kilométer kerékpárút karbantartási feladatait vette át az önkormányzatoktól, nagyobb szerepet vállalva a kerékpáros úthálózat fejlesztésében.
Mosóczi László kitért arra is, hogy a Sopron-Fertőd turisztikai fejlesztési térség területén növelik a kerékpárosbarát szolgáltatásokat, és élénkítik a kerékpáros turizmust. Már megújult a Sopron és Fertőrákos közötti kerékpárút, Sopron és Harka között pedig kerékpározható erdei utat építenek ki - mondta. Az államtitkár kiemelte, hogy jelentős megyei beruházásnak számít a Dunakiliti és a szlovákiai Doborgaz (Dobrohost) közötti gyalogos és kerékpáros Duna-híd, amely a tervek szerint 2023-ban készül el. A beruházás további részeként megépül a Dunakilitit Mosonmagyaróvárral és Jánossomorjával összekötő kerékpárút is – jelezte.
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos felidézte, hogy 2010 óta 1700 kilométer kerékpárút épült, az idén pedig több mint 250 kilométert adtak át.
A kormány négymilliárd forintot biztosít arra, hogy a következő ciklus fejlesztéseit megtervezzék annak érdekében, hogy az utak építése gyorsabb legyen – tette hozzá.
Kara Ákos, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, a térséget érintő jövőbeli kerékpáros fejlesztések közé tartozik a Győr és Komárom közötti összeköttetés, a Ménfőcsanak, Tényő és Sokorópátka közti bicikliút, valamint a Győr és Győrújbarát közötti kerékpárút megvalósítása.