Gazdaság

A nyugdíjasok többsége már megkapta a nyugdíjprémiumot

A nyugdíjasok többsége már megkapta a nyugdíjprémiumot, amely idén minden eddiginél nagyobb összeget, 80 ezer forintot jelent - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a Facebook-oldalán.

A nyugdíjasok többsége már megkapta a nyugdíjprémiumot
Az érintettek zöme már megkapta a nyugdíjkorrekcióval növelt havi nyugdíját és a nyolcvanezer forint nyugdíjprémiumot
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Novák Katalin a videóban emlékeztetett: a gazdaság jó teljesítményének köszönhetően negyedik alkalommal kapnak a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők - özvegyi nyugdíjban és rokkantásig ellátásban részesülők, valamint az árvaellátásra jogosultak is - nyugdíjprémiumot.

Idén az összes, 2,5 millió érintett a maximális 80 ezer forintot kapja meg, így ez 200 milliárd forintos támogatást jelent az érintetteknek - emelte ki.

Objektum doboz

Tudatta, hogy akik átutalással kapják nyugdíjukat, már mind megkapták a prémiumot, és azoknak a többsége is kézhez kapta már az összeget, akiknek a pénzt a postás kézbesíti. Akinek még nem érkezett meg a nyugdíjprémium, a következő napokban megkapja - tette hozzá.

A miniszter azt mondta: a kormány továbbra is azért dolgozik, hogy a magyar gazdaság erős legyen, és ebből minél többet érezh

Kapcsolódó írásaink