Gazdaság

Elegendő libahús kerül idén a boltokba

Az egekbe szökő takarmányárak, amelyek a tavalyi betakarítás óta sújtják a szektort, hatalmas problémát jelentenek az állattenyésztési ágazatnak

A kacsa- és libaágazat exportja lényegesen nagyobb a többi baromfifajhoz képest, csaknem hatvan százalékban külföldre kerülnek a termékek – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács (BTT) elnök–igazgatója.

Elegendő libahús kerül idén a boltokba
A libahúsfogyasztás idehaza Márton-naphoz és karácsonyhoz kötődik
Fotó: MH/Katona László

A BTT elnökének elmondása szerint a baromfitermékek közül legkisebb mennyiségben a libát fogyasztjuk hazánkban. A terméktanácsnak van is egy erre vonatkozó adata, ami általában évenként változik, de mondhatjuk, hogy egy kiló alatti libahúsfogyasztással lehet számolni, ami gyakorlatilag két ünnepkörhöz kötődik leginkább, az egyik a Márton-nap, a másik pedig a karácsony – ismertette.

A madárinfluenza kapcsán beszélt arról, hogy a liba alapvetően egy félvad jószág, sok esetben nem lehet olyan zártan tartani, mint más fajokat, és pont az extenzivitása miatt sajnos nagyon sok esetben kerül kapcsolatba különböző kórokozókkal, így a madárinfluenzával is. Az elnök-igazgató továbbá kitért arra is, hogy amikor hazánkban nagy kiterjedésű madárinfluenza-járványok voltak, bizonyos fajok különösen, ezen belül leginkább a lúd volt komoly érintettje ennek. Részben a fertőzések miatt, részben pedig azért, mert a járványos időszakban az országos főállatorvos elrendeli a zárt tartást.

Csorbai Attila kifejtette, hogy az egekbe szökő takarmányárak, amelyek a tavalyi betakarítás óta sújtják az ágazatot, hatalmas problémát jelentenek az állattenyésztési szektornak. Egy év alatt a különböző takarmányok, alapanyagok árai 40–50 százalékkal lettek magasabbak.

A termelési költségeket az élő állat esetében kétharmad részben a takarmányköltségek adják, ezért ez hihetetlen mértékben megdrágította a termelést – magyarázta, majd hozzátette: sajnos ezt az átadói árakban nem nagyon tudja érvényesíteni a szektor, ezért nem fogják visszakapni azt a többletköltséget, amit ebbe a termelők beletettek. Ugyanakkor jó hír, hogy a szakvállalatok elmondása szerint mindenhová tudnak szállítani, és lesz elengedő libahús a boltokban a Márton-napi ünnepek alatt.

A BTT igazgatója beszámolt arról is, hogy alapvetően német ajkú piacok képzik a fő exportpiacainkat, illetve vannak különböző keleti piacaink is, ezek egy részére most is tudunk szállítani. A kacsa- és libaágazat exportja lényegesen nagyobb a többi baromfifajhoz képest, nagyjából 60 százalékban külföldre szállítjuk a termékeket, a hazai fogyasztás mindössze 40 százalék – mondta Csorbai Attila.

Kapcsolódó írásaink

Újra bíznak a magyar állategészségügyben

ĀA baromfihús-fogyasztást ösztönző kampánnyal azt üzenik, hogy a hazai mezőgazdaság képes és tud kiváló minőségben biztonságos és egészséges termékeket előállítani