Gazdaság

Az egészségiparban és a digitális gazdaságban is erősödhetnek a magyar-koreai kapcsolatok

Három szándéknyilatkozat született a dél-koreai államfő budapesti látogatásához időzítve a távol-keleti országgal fennálló tudásalapú együttműködések elmélyítéséről. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a szöuli társtárcákkal közösen az egészségiparban és a digitális gazdaságban ösztönöz a kapcsolatok szorosabbra fűzésére. A visegrádi országok is folytatják a tudományos és technológiai kutatási együttműködést Dél-Koreával.

Az egészségiparban és a digitális gazdaságban is erősödhetnek a magyar-koreai kapcsolatok
Áder János köztársasági elnök (j) katonai tiszteletadás mellett fogadja Mun Dzse In dél-koreai államfőt a Sándor-palota előtt
Fotó: MTI / Bruzák Noémi

A digitális gazdaságról és a negyedik ipari forradalom kihívásaira adott közös válaszról létrejött dokumentum egyebek mellett az újgenerációs mobiltelefonos kommunikációt, a mesterséges intelligenciát és az önvezető autókat azonosítja be a versenyképesség növelésére alkalmas területekként. Az egészségipari szándéknyilatkozat célja a gazdasági szereplők közötti kooperációs lehetőségek feltárása és kiaknázása a többi között az orvostechnikai és gyógyszeripari kutatás-fejlesztésben és innovációban.

A felek a V4+Korea közös alapkutatási program megújítását tervezik. A kémiai és vegyészmérnöki tudományokra fókuszáló korábbi kiíráson támogatást kapott öt pályázat mindegyikében volt magyar egyetemi vagy kutatóintézeti résztvevő. A következő felhívás előkészítése megkezdődött, a program várhatóan 2023-tól folytatódhat. Magyarország a tervek szerint jövőre írja ki az újabb pályázatot a Dél-Koreával közös, kétoldalú kutatás-fejlesztési projektek megvalósítására.

A nagymértékű koreai befektetések tovább erősítik hazánk szerepét a járműiparban és az ágazati fejlesztésekben. A tiszta elektromos autózás meghatározó, akár piacvezető gyártói, beszállítói hoztak létre jelentős kapacitásokat Magyarországon. A dél-koreai vállalkozások kiérdemelt bizalma magas hozzáadott értékű munkahelyeket teremtő fejlesztésekben hasznosulhat más jövőorientált szektorokban is.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom