Gazdaság

Nem történt meglepetés, mától 1,8 százalék lesz az új alapkamat

Kamatdöntő ülés

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa 15 bázisponttal 1,8 százalékra emelte az alapkamatot a mai ülésén. A kamatfolyosó két szélét (egynapos betét és hitel) ugyanilyen mértékben változtatta az MNB.

Közleményükben kiemelték: folytatódott a világgazdaság kilábalása, amellyel párhuzamosan az infláció is emelkedett. Elmondásuk szerint a monetáris tanács a kamatemelési ciklust addig folytatja, ameddig az inflációs kilátások fenntartható módon a jegybanki célon stabilizálódnak, és az inflációs kockázatok a monetáris politika időhorizontján újra kiegyensúlyozottá válnak.

Az előző kamatdöntés óta kedvezőtlenebbé vált a globális befektetői hangulat. Emellett új elemként az energiaválság és a kínai ingatlanpiachoz kapcsolódó kockázatok megjelenése is rontotta a befektetői hangulatot. Az energiahordozók esetében kiugró volt az árnövekedés. A földgáz ára nyár eleje óta több mint háromszorosára, míg az áram ára több mint kétszeresére nőtt.

A kőolaj világpiaci ára nyolcvan dollár fölé emelkedett. A magyar GDP 2021-ben várhatóan 6,5–7 százalékkal, 2022-ben 5–6 százalékkal bővül. A szeptemberi inflációs jelentés előrejelzése szerint az infláció 2022 elejétől csökkenni kezd, és a második negyedévben ismét a jegybanki toleranciasávba kerül, majd várhatóan 2022 második felében a három százalék körül stabilizálódik.

Virág Barnabás, az MNB alelnöke a Portfolio.hu-nak elmondta, három eszközzel kell berendezkedünk a harcra. Elsősorban az alapkamattal, amely június óta százhúsz bázisponttal emelkedett. A kamatemelési ciklus folytatódik mindaddig, amíg az inflációs kilátások stabilizálódnak, és a kockázatok kiegyensúlyozottak lesznek. Másodszor a jegybank folytatja a forintlikviditást nyújtó swapeszköz dinamikus kivezetését. Harmadszor pedig az állampapír-vásárlások decemberig folytatódnak a jelenlegi heti negyvenmilliárd forintos célmennyiséggel.

Kapcsolódó írásaink