Gazdaság

Megteremthető a digitális közlekedés hazánkban

Intelligens forgalmi rendszer

Első alkalommal jelenik meg Magyarország nemzeti standdal az intelligens közlekedési rendszerek és szolgáltatások területének legnagyobb szabású nemzetközi találkozóján, az ITS World Congress nevű konferencián és kiállításon – mondta Palkovics László tegnap a hamburgi rendezvényen.

Megteremthető a digitális közlekedés hazánkban
Palkovics László
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Az innovációs és technológiai miniszter a távirati irodának telefonon elmondta, hogy a nemzeti standon sok más mellett bemutatnak egy fejlesztést, amely a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya, a fejlesztésre épülő egyetemi kutatási projektek és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. együttműködése révén megteremti egy adott közlekedési helyzet digitális ikerpárját. Amelyik szereplő – például jármű vagy ember – rea­gálni akar a helyzetre, a valóság digitális leképeződése révén be tud avatkozni a folyamatba, és megfelelő reakciót tud produkálni – mondta Palkovics László, kiemelve, hogy komoly az érdeklődés a fejlesztés iránt.

Az osztrák–magyar kétoldalú kutatási együttműködés keretében megvalósuló projekt egyik fő jellegzetessége, hogy a gyakorlatban is használják, így ezt a rendszert telepítik a Zalaegerszegre vezető M76-os autóúton. Palkovics László elmondása szerint egy sor tárgyalást már folytattak világcégekkel, részben a magyarországi együttműködési lehetőségekről, részben pedig a digitális iker fejlesztésről.

Kapcsolódó írásaink