Gazdaság

Az ingatlanpiac aduászai a garázsok lehetnek

A járműhasználati szokásaink nem fognak gyökeresen megváltozni

Magyarországon a gépjárművek száma folyamatosan emelkedik, míg a közterületi parkolóhelyek száma csökken, ezért a garázsok és kocsibeállók ingatlanbefektetés szempontjából hosszú távon is ideális megoldásként jöhetnek szóba azok számára is, akik szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkeznek – derült ki az OTP Ingatlanpont tegnapi sajtóközleményéből.

Az Európai Unióban 2019-ben Magyarországon volt az egyik legalacsonyabb az ezer lakosra jutó személygépkocsik száma – olvasható ki az Eurostat friss elemzéséből. Ugyanakkor attól nem kell tartani, hogy a gépkocsiállomány csökkenne, hiszen 2015 és 2019 között tizenkilenc százalékkal nőtt a regisztrált személygépjárművek száma, amely az EU egészére tekintve a harmadik legmagasabb adat. Mint kiderült: a koronavírus-járvány idején reális forgatókönyvnek tűnt az, hogy a pandémia elmúltával sokan a gépkocsi helyett alternatív közlekedési eszközöket fognak választani, mára egyértelműen látszik, hogy a személyautó-forgalomban nem hogy csökkenés, de növekedés következett be.

„Bár a home office és a hibrid munkavégzés a korlátozások megszűnte után is velünk maradtak, a forgalom és a dugók is visszatértek, és úgy tűnik, a járműhasználati szokásaink nem fognak gyökeresen megváltozni. Az utakon futó személygépjárművek mennyiségének és értékének emelkedésével, valamint a közterületi parkolási lehetőségek csökkenése miatt valószínűsíthető, hogy a garázsok iránti kereslet tovább fog növekedni, ezért jó lokációt választva egy garázs vagy kocsibeálló hosszú távon is jövedelmező befektetést jelenthet azoknak is, akiknek szerényebb anyagi lehetőségek állnak rendelkezésükre az ingatlanvásárlásra” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Költségek szempontjából fontos szem előtt tartani azt, hogy a garázsokra, kocsibeállókra nem vonatkozik a kedvezményes adózás, ezeket az ingatlanokat továbbra is huszonhét százalékos áfa terheli. Új építésű projektekben szinte kizárólag csak lakással együtt értékesítenek kocsibeállót vagy garázst, így ha valaki itt szeretne vásárolni, akkor erre elsősorban a másodlagos piacon, tulajdonostól van lehetősége – magyarázta az elemző. Valkó Dávid elmondása szerint a bérleti díjak emelkedése nem követi az eladási árak növekedésének ütemét.

Kapcsolódó írásaink