Gazdaság

Alkatrészhiány fékezheti az ipart

Hétindító. Az inflációra az üzemanyag és a szolgáltatások árának emelkedése hathatott, emiatt érhette el az öt százalékot

Lassulhatott némiképp az ipar augusztusban, a kiskereskedelem szeptemberben is az augusztusihoz hasonlóan bővülhetett, ám itt inkább a szolgáltatások igénybevétele nőtt.

Szerdán közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelés augusztusi teljesítményét – mondta lapunknak Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. Kifejtette, a szektort a szokásos nyári leállások fékezhették, emellett a bázishatás szerepe is közrejátszik, tavaly augusztus helyett inkább tavasszal voltak leállások. Ezért az elemző öt százalék körüli bővülésre számít.

Csütörtökön a szálláshelyek augusztusi forgalmi adatait közli a KSH. Júliusban a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 9,6 százalékkal nőtt a múlt év azonos hónapjához viszonyítva, de 36,1 százalékkal kevesebb volt a járvány kitörése előtti év, 2019 júliusához képest.

Pénteken a szeptemberi infláció és a külkereskedelmi forgalom augusztusi előzetes adata fog megjelenni. Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál.

Németh Dávid elmondása szerint az üzemanyagárak emelkedése miatt 5,2 százalék körül alakulhat a kilencedik havi mutató, és az is befolyásolja, hogy egyes szolgáltatások is jellemzően szeptemberben drágulnak. A részletes adatok szerint júliusban az export euróban mért értéke 10,6 százalékkal, az importé 15,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az elemző úgy véli, augusztusban emelkedhetett az import aránya, a mérleget pedig az befolyásolja, hogy az energiaárak nőttek, az ipar pedig lassulhatott, ez utóbbi tényező a kivitelre hathatott kedvezőtlenül. Ami a nemzetközi pia­cokat illeti, szerdán érkezik az Egyesült Államokból a havi ADP munkaerőpiaci statisztika. Amíg augusztusban 374 ezer volt az új munkahelyek száma, addig ez négyszázezer felett is lehet szeptemberben, élénkül a gazdaság, ez pedig munkaerőt igényel.

Pénteken a hivatalos állami munkaerőpiaci statisztika érkezik, amely a mezőgazdasági munkahelyek kivételével összegzi a hivatalos rátát. Szeptemberben öt vagy kicsivel öt százalék felett lehetett a munkanélküliség szeptemberben, az órabérek pedig csaknem négy és fél százalékkal nőhettek, az áremelkedés ugyanis nyomást helyez a bérekre is – tette hozzá Németh Dávid.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom