Gazdaság

Már több mint 780 ezren látogattak ki a Vadászati Világkiállításra

Már több mint 780 ezren látogattak ki az október 14-ig tartó „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás rendezvénysorozatára, és az érdeklődés egyre csak fokozódik a különleges programok iránt - közölte a világkiállítás sajtóirodája.

Már több mint 780 ezren látogattak ki a Vadászati Világkiállításra
A hétvégén is hatalmas tömeg látogatott ki a Vadászati Világkiállítás központi helyszínére, a Hungexpóra
Fotó: „Egy a Természettel Vadászati

A szombati programokról ismertették: a FeHoVa PLUSZ kereskedelmi kiállításnak már az első két napját is rendkívüli érdeklődés kísérte, a vadászok éves seregszemléjeként ismert kapcsolódó rendezvényből pedig még hátra van két nap a HUNGEXPO E pavilonjában. A Kincsem Parkban szombaton 11.30-tól a Történelmi Lovas Egyesület látványos bemutatóját, majd agarász-, solymász-, elöltöltő fegyveres- és vadászíjász-bemutatót tekinthettek meg az érdeklődők.

A D pavilon színpadán 11.30-tól a topolyai Cirkalom Táncegyüttes előadásával kezdődött a Délvidéki Nap szombaton. Ezután Kelemen Zsolt és bandája Agarász csárdás című előadása, majd a Szelence Énekegyüttes és a magyarkanizsai táncosok programja szórakoztatta a látogatókat.

A kutyás mesterkurzus is folytatódott a D pavilonban: 10.30-tól a retrievereké, 14 órától a német vizsláké volt a színpad. A Vadász talk show vendége 15.30-tól Hidvégi Béla Conklin-díjas világvadász, a Safari Club International magyarországi chapterének alapítója volt. 16 órától a színpadon megjelentek a magyar vadásztörténelem legjelentősebb alakjai, továbbá Sissi hercegnő és Madame de Pompadour is, ezt követően pedig a vadászdivat szerelmesei egy divatbemutatót láthattak.

A napot a Hungarikum Gálakoncert fellépői zárták 17 órától.

Kaposmérőn, a híres Kassai-völgyben szombaton nyílt napot tartottak történelmi, honfoglaláskori lovas bemutatóval és interaktív foglalkozással. A kaszói vadasparkban egész hétvégén zajlik majd a Nemzetközi Véreb Fővizsga.  Mindkét helyszín meglátogatásához előzetes bejelentkezés szükséges.

A közlemény szerint pénteken, a világkiállítás hetedik napján közel 30 ezer látogatója volt a HUNGEXPO-nak, ezzel a központi helyszínt már több mint 125 ezer ember látogatta meg. Hozzátették: a Fátyol Iskolaprogram keretében az első héten több mint 16 ezer diákot látott vendégül a világkiállítás.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom