Gazdaság

Napelemes tetőcserepet gyártó üzem kezdte meg működését Pécsett

A gazdaság újraindítása

A magyar építőipar a gazdaság újraindításában az egyik élenjáró ágazat, júliusban ötödével növelte teljesítményét éves összehasonlításban – jelentette ki Varga Mihály a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. új, napelemes tetőcserepeket előállító üzemének átadóján.

A több mint 724 millió forintos beruházáshoz a kormány 326 millió forint támogatást nyújtott. Kiemelte: a kormány célja, hogy a gazdaság újraindításába minél több cég fenntartható módon bekapcsolódjon, ez ugyanis komoly versenyképességi tényező lesz az új világgazdasági környezetben.

Varga Mihály kiemelte: 2021 második negyedévében 17,9 százalékkal nőtt a magyar gazdaság teljesítménye, a bővüléshez minden ágazat hozzájárult. Mint mondta: a 2019-es szintet is meghaladta foglalkoztatottság mértéke, 4,7 millió fölött van, ami egymillió új munkahelyet jelent 2010-hez képest. Ezzel párhuzamosan 2760 milliárd forint értékű beruházás valósult meg a második negyedévben, míg az építőipar 22 százalékkal nőtt júliusban – ismertette a tárcavezető.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom