Gazdaság
Négyszeresére nőtt a diákoknak szóló álláshirdetések száma
Változások a munkaerőpiacon
Az elemzés szerint ez azzal áll összefüggésben, hogy a munkaerőpiacon érezhető a munkaerőhiány, a gazdaság újraindulásával több szektorban is megugrott a frissen feladott álláshirdetések száma, amit az elérhető munkaerő aránya nem követ azonos mértékben. A diákok körében az idei és a tavalyi adatok között kiugró a változás a legnépszerűbb állások listáján – állapította meg a Profession.hu.
Míg tavaly az első három helyen a kommunikáció és PR, az éttermi vendéglátás és a sofőr, futár állt, idén az adatrögzítő vált a legnépszerűbb kategóriává, amit az online marketing és a szakmai asszisztens pozíciók követnek. A jelentkezők 47 százaléka egyetemi végzettséggel rendelkezik, miközben tavaly a középiskolai végzettségűek jelentették a többséget csaknem azonos arányban, mindkét évben a szakiskolából vagy szakmunkásképzőből érkezett diákok voltak a legkevesebben. A diákmunkások fele egyáltalán nem rendelkezik tapasztalattal, tizenhárom százalékuk viszont három-öt évet is fel tud mutatni – derül ki az elemzésből.