Gazdaság
A múlt héten rekordok közelében járt a magyar tőzsde
Erősődő részvények
A részvénypiac forgalma 51,151 milliárd forint volt a múlt heti 46,709 milliárd forint után, a vezető részvények ára emelkedett a múlt héten. Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte: a héten ismét többször járt 52 ezer pont fölött a BUX index a kedvező nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően.
A pénteki kereskedésben is az 52 ezer pontos szint fölött zárt a hazai tőzsdeindex, bár nem döntött csúcsot. A legnagyobb, 3,06 százalékos erősödést az OTP érte el, a papír 18 010 forinton, új történelmi csúcson zárt pénteken, heti forgalma 27,9 milliárd forint volt. A Magyar Telekom árfolyama 0,69 százalékkal nőtt, pénteken 438 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma az elmúlt héten 712,5 millió forintot tett ki. A Mol-részvények ára 0,92 százalékkal nőtt.