Gazdaság
Közép-Európa legnagyobb fenntarthatósági rendezvénye a Planet Budapest 2021
Infrastruktúra-fejlesztés

A Planet Budapest 2021 – Fenntarthatósági Expót és Világtalálkozót Áder János köztársasági elnök fővédnöksége mellett november 29. és december 5. között rendezik meg a Hungexpo területén. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, 2021 a vasút éve Európában, ez is lehetőséget ad a fenntarthatóság fontosságának hangsúlyozására, hiszen az üvegházhatású gázok kibocsátásának negyedéért a közlekedés felel.
A MÁV elnök-vezérigazgatója kijelentette, vasúton kell utazni és árut szállítani ahhoz, hogy el lehessen érni az Európai Unió azon a célját, hogy 2050-re kilencven százalékkal csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása. Felhívta a figyelmet arra, hogy a MÁV-Start jegyein pontosan látható, hogy a vasút választásával az utas mennyi szén-dioxidot spórolt meg az egyéni közlekedéssel szemben.
Homolya Róbert hangsúlyozta azt is, fontos, hogy minél több villamosított pálya legyen az országban. A MÁV elnök-vezérigazgatója kijelentette azt is, vasúton kell utazni és árut szállítani ahhoz, hogy el lehessen érni az Európai Unió azon a célját, hogy 2050-re kilencven százalékkal csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása.