Gazdaság

Több kereskedőnél emelkedtek az építőanyagok árai

Fogyasztóvédelmi ellenőrzések

Nyolc hete vizsgálja a fogyasztóvédelem az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségeket, az augusztus végéig felkeresett félezer kereskedelmi egység 60 százalékát érték jogsértésen – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.

Több kereskedőnél emelkedtek az építőanyagok árai
Cseresnyés Péter
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

A kormányhivatalok munkatársai az ellenőrzött helyszínek háromnegyedénél tapasztaltak áremelkedést, harmaduknál pedig készlethiányt. Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár a közleményben kiemelte: a kollégák piacfelügyeleti ellenőrzéseket is végeznek, eddig mintegy 800 féle, összesen több mint 200 ezer darab építőanyag megfelelőségét vizsgálták. Főként a jelölésekkel és teljesítménynyilatkozatokkal összefüggő hiányosságokkal találkoztak 220 termék­fajtánál, több mint 43 ezer darab építési terméknél.

A mintegy 30 ezer hazai gyártású árucikknél ritkábban állapítottak meg jogsértést, kifogásolási arányuk fele–harmada volt csupán az összesített eredménynek.

Kapcsolódó írásaink