Gazdaság
A romló nemzetközi befektetői hangulat uralta a budapesti értéktőzsdét is az elmúlt héten
Távolodás a csúcstól
A részvénypiac forgalma 46,7 milliárd forint volt a múlt heti 63,3 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte: az előző heti történelmi csúcsok után a múlt héten negatív korrekció jellemezte a hazai tőzsdeindexet, a BUX a romló nemzetközi befektetői hangulatban esett az 52 ezer pontos csúcs áttörését követően. Felidézték, folytatódott a hazai kamatemelési ciklus.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kedden 30 bázisponttal emelte az alapkamatot és a kamatfolyosót, ami megfelelt az előzetes várakozásoknak. A jegybank bejelentette azt is, hogy megkezdik az állampapírvásárlási program fokozatos és óvatos kivezetését.
Az Equilor kommentárjában kitért arra, hogy közös holdingot hoz létre a 4iG Nyrt. az állammal. A megállapodás értelmében a vállalat a tulajdonába kerülő, távközlési profillal működő társaságokat apportálja az állammal közös társaságba. A legnagyobb, 1,52 százalékos erősödést a Mol érte el, a papír 2398 forinton zárt pénteken, heti forgalma 6,43 milliárd forint volt.