Gazdaság

Képzőközpont nyílt Keszthelyen

Ágazati centrum összefogással

Az országban elsőként nyílt vállalkozói, kamarai és oktatási intézményi együttműködésben megvalósított építőipari ágazati központ Keszthelyen, ahol a középfokú oktatás mellett a felnőttképzésnek is helyet adnak – közölte az MTI tegnap.

A Keszthelyi Építőipari Ágazati Képzőközpont átadásán Csótár András, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója felidézte, két évvel ezelőtt, a szakképzés átalakításakor vált lehetővé ágazati képzőközpontok kialakítása.

Ennek keretében a duális képzésben részt vevő kis- és középvállalkozók közösen alakítanak ki képzőközpontot. Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője, valamint Nagy Bálint, Keszthely polgármestere egyaránt azt hangsúlyozta, hogy a vendéglátás és az agrárszektor mellett az építőipar a legjelentősebb ágazat Keszthelyen és környékén.

Kapcsolódó írásaink