Gazdaság

Újjáépülő hazai védelmi ipar

A beruházások nagyban elősegítik az ország kutatás-fejlesztési és innovációs teljesítményének erősítését is, egyúttal félezer munkahelyet teremtenek

A megfelelő tempóban halad Zalaegerszegen a Rheinmetall-csoport és a magyar állam közös beruházásában megvalósuló fejlesztés. Az épületegyüttes a járványhelyzet ellenére folyamatosan épül, a Lynx gyalogsági harcjárműveket gyártó üzemet
a tervek szerint 2023-ban adják át.

Újjáépülő hazai védelmi ipar
Palkovics László: A Lynx-üzem az új high-tech iparág megteremtésének egyik pillére
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Magyarország a járműipari csúcstechnológiák bevezetése után a magasabb technológiai szintet képviselő védelmi ipart is meg tudja alapozni. A komoly múltra visszatekintő szektor reneszánszát éli, 2018 óta mintegy 220 milliárd forint értékű hazai beruházásról született döntés – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tegnap Zalaegerszegen a Rheinmetall-csoport és a magyar állam közös beruházásában megvalósuló, Lynx gyalogsági harcjárműveket gyártó üzem építésének helyszínén tett látogatásakor.

Kifejtette, a mintegy hatvanmilliárd forintból épülő Lynx-üzem az új high-tech iparág megteremtésének egyik jelentős pillére. Az üzemben a világ legmodernebb páncélozott harcjárműveit gyártják majd 2023-tól. A hazai védelmi ipar újjáépítése a nemzeti önrendelkezés, a magyar és a szövetséges védelmi képességek megerősítése szempontjából is indokolt. Az ágazat összehangolt fejlesztése hozzájárul a munkahelyteremtéshez, a beszállítói láncokon keresztül a hazai kis- és középvállalkozások versenyképességének fokozásához, a külföldi beruházások ösztönzéséhez, a világszínvonalú képzési, oktatási és műszaki rendszerek magyarországi megjelenéséhez, elterjedéséhez.

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a ZalaZone járműipari tesztpálya miniszteri biztosa emlékeztetett, a fejlesztésnek köszönhetően, a beszállítókat is beleértve akár félezer új munkahely jöhet létre. A védelmi ipari beruházások nagyban elősegítik az ország kutatás-fejlesztési és innovációs teljesítményének erősítését is.

A több mint 25 ezer négyzetméteres Lynx-gyártócsarnok szomszédságában működő tesztpálya offroad-elemekkel bővül, az első ütemet nyáron adták át. A világszínvonalú ZalaZone így egyre gazdagabb kínálattal áll a járműfejlesztők rendelkezésére, hiszen az elektromos és önvezető gépkocsikon túl már drónok és harcjárművek kipróbálására is alkalmassá válik – emelte ki Vigh László.

Háry András, a ZalaZone Ipari Park Zrt. vezérigazgatója hozzátette: a több mint 14 méteres belmagasságú Lynx-gyárban összesen 280 oszlopot állítottak fel a közelmúltban. A csarnokban 10 és 25 tonnás daruk mozgatták az alkatrészeket, a közeljövőben megtartják a gyár bokrétaünnepségét is.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom