Gazdaság

Nincs semmi meglepő a jó adatokban

A kormányzat fiskális politikája továbbra is támogató lesz, a gyors újraindítás gyorsabb hiánycsökkentést hozhat

A magyar gazdaság gyors újraindulásában szerepet játszott a korlátozások viszonylag korai lazítása mellett a vállalkozások és az állam jó ellenállóképessége, illetve a beruházások magas szintje. A vártnál jóval kedvezőbb adat miatt az idei növekedés az eddig becsültnél magasabb lehet, meghaladhatja a hét, de kedvező esetben akár a nyolc százalékot is.

Nincs semmi meglepő a jó adatokban
Az elmúlt időszakban az építőipar jelentős erősödést tudhat maga mögött
Fotó: MH/Katona László

A tegnapi GDP-adatban nem az a meglepő, hogy kétszámjegyű növekedést mutat éves alapon – ezt az alacsony bázisidőszaki adat miatt előre sejteni lehetett –, hanem hogy az éves és a negyedéves növekedés is meghaladja a várakozást – nyilatkozta lapunknak Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági csoportjának vezetője. Kiemelte: a gazdaság teljesítménye már elérte a 2019 negyedik negyedévi szintet, azaz makroszinten a gazdaság kilábalt a válságból.

Természetesen az egyes iparágak helyzete ezen belül eltérő, ám erről részletes adatokat még nem közölt a KSH. Termelési oldalon vélhetően mind a szolgáltatások, mind az ipar növekedése dinamikus lehetett, míg felhasználási oldalon a fogyasztás bővülése emelhető ki.

A magyar gazdaság gyors újraindulásában szerepet játszott a korlátozások viszonylag korai lazítása mellett a vállalkozások és az állam jó ellenállóképessége, illetve a beruházások magas szintje. A vártnál jóval kedvezőbb adat miatt az idei növekedés az eddig becsültnél magasabb lehet, meghaladhatja a hét, de kedvező esetben akár a nyolc százalékot is.

Varga Mihály pénzügyminiszter nyilatkozatáról elmondta: a tárcavezető is kiemelte, hogy a magyar gazdaság teljesítménye elérte a válság előtti szintet. Bár minden ország még nem közölt második negyedéves adatot, látható, hogy ez egyáltalán nem általános az unió-ban, bár több országot is jellemez.

A szakértő megjegyezte, a miniszteri nyilatkozatból kiderül, hogy a kormányzat fiskális politikája továbbra is támogató lesz, ugyanakkor fontos hozzátenni, hogy a gazdaság gyors újraindítása lehetővé teszi a hiány gyorsabb leépítését is. Regős Gábor kiemelte, hogy Varga Mihály a korábbi gazdasági szint elérésében jelentős szerepet tulajdonít a különböző támogató kormányzati lépéseknek is, egyensúlyozni kell tehát az egyensúlyi mutatók javítása és a gazdasági növekedés fenntartása között.

Kapcsolódó írásaink