Gazdaság
Budapest az ingatlanpiac nagy vesztese
Az élénk nyári forgalom sem tudta kompenzálni a koronavírus-járvány miatt kiesett hónapokat
Budapesten az országos átlaghoz képest jelentősebb volt a csökkenés, hiszen az előző évi adatokhoz viszonyítva 22,8 százalékkal kevesebb tranzakció történt 2020-ban. „A Budapesten regisztrált 24 342 tranzakció az egyik legalacsonyabb érték az elmúlt tíz évben. A 2015 óta eltelt négy évben nagyjából negyven százalékkal kevesebb ingatlant értékesítettek a fővárosban.
Ennek egyik oka az árak látványos emelkedése mellett az is, hogy egyre többen döntenek úgy, hogy kiköltöznek az agglomerációba” – kommentálta a legfrissebb KSH-adatokat Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője. Elmondása szerint a járvány miatt legalább két hónap kiesett a lakáspiac szokásos aktivitásából, amit a nyári lazítás során érzékelhető élénk forgalom sem tudott teljes mértékben kompenzálni, illetve a turizmus visszaesése visszafogta a befektetők keresletét, ami a belső városrészekben, különösen Budapesten volt szembetűnő.
Az Otthon Centrum elemzési vezetője kiemelte: a kisebb városokban szintén jelentős mértékben estek a tranzakciószámok: 21 százalékkal kevesebb adásvétel köttetett tavaly, mint 2019-ben. A megyei jogú városokban a visszaesés mértéke csak 16,7 százalék volt, ami az országos átlagnál kedvezőbb érték. A legkisebb visszaesést a községekben regisztrálta a KSH, ahol 13,5 százalékkal kevesebb adásvétel született, mint 2019-ben. Mindez azt mutatja, hogy a városokból történő kiköltözés mára általánossá vált, nemcsak Budapest, hanem a nagyvárosok környékén is.
Soóki-Tóth Gábor arról is beszámolt, hogy a legtöbb adásvételt eddig a XIII. kerületben regisztrálták (csaknem 2800 darabot), amitől kicsivel lemaradt a XI. kerület (2600), míg a XIV. kerület a harmadik helyet foglalja el kétezer tranzakcióval. A legkevesebb adásvétel a XXIII. kerületben történt, ahol mindössze 138 lakóingatlan talált új tulajdonosra.