Gazdaság
A járvány miatti kevesebb adásvétel sem csökkentette az ingatlanpiaci árakat
Piacösztönző kormányzati intézkedések
Az Otthon Centrum elemzési vezetője a közvetítőcég tegnapi közleménye szerint elmondta, 2013-tól öt évig nőtt a lakásadásvételek száma, 2019-ben már érzékelhető volt a visszaesés, amit megfejelt a 2020-as világjárvány kirobbanása.
A fertőzés első hulláma bénítólag hatott a piacra, de látványos volt a tavaly nyári lazítások időszakában az újraindulás, sőt a következő hullámot már kevésbé sínylette meg a piac. Idén, az év első felében pedig minden korábbi rekord megdőlt. Az elemzési vezető szerint a piac megelőlegezte a gazdasági teljesítmény gyors visszapattanását, és a növekvő jövedelmek és megtakarítások, a most még kedvező hitelkamatszint, valamint a családok számára elérhető támogatások együttesen erősítették a keresletet. Az inflációs várakozás is motiválta a befektetési célú vásárlókat.