Gazdaság
Matolcsy György: A nyugati globalizáció vége

Továbbá kiemelte: azonban igazságtalan lenne, ha meg sem említenénk a jelenlegi globális hatalom és több nyugati ország szerepét ebben a végkifejletben. A mindent átható liberalizációra épült régi globalizáció az árucikkek, a szolgáltatások, a tőke, az adatok, valamint a személyek szabad áramlását követelte meg. Mindez jól működött, amíg Kína a globalizáció vezető és versenyképes hatalmává nem vált, veszélyt jelentve ezzel a Nyugat számára – magyarázta a jegybankelnök.
Alapvetően nem a globális kormányzás, a lemaradtak lázadása vagy az innováció új hullámai iránti igény fenyegeti a régi globalizációt, hanem a Kelet sikerei, és különösképpen Kína felemelkedése. Hagnsúlyozta: ebből a fenyegetésből pedig vagy egy új G2-es világrend vagy pedig egy új duális globális gazdaság alakulhat ki.