Gazdaság
Egyedülálló élményekkel vár a huszonöt éves Duna–Dráva Nemzeti Park
Folyamatos fejlesztések
Az igazgatóság kínálata országosan is kiemelkedő, hiszen három látogatóközpont, hat barlang, egy arborétum, négy tematikus bemutatóhely és öt szálláshely közül válogathatnak az érdeklődők, emellett huszonhárom tanösvényt bejárva fedezhetik fel a térség növény- és állatvilágát, természeti kincseit. Az igazgatóság az elmúlt években 2,5 milliárd forint értékben hajtott végre fejlesztéseket.
Egyebek mellett megvalósult a Bezerédi-Duna-ág rehabilitációja, a Nagyharsányi Szoborpark új fogadóépülettel és Kikerics panorámasétánnyal bővült, a mecseki Jakab-hegyen pedig a felújított Új templom turistapihenő várja a kirándulókat. A Dráva Kapu Bemutatóközpontban is új, interaktív természetismereti kiállítás mutatja be a folyó élővilágát.
A fejlesztések a jövőben is folytatódnak, az igazgatóság a Mohácsi Nemzeti Emlékhely teljes megújítását tervezi a 2026-ig terjedő időszakban. Jelenleg is zajlik a III-as számú tömegsír feltárása és tudományos vizsgálata antropológusok, valamint régészek közreműködésével. A tervek között szerepel az emlékhely teljes megújítása, nemzeti sírkert kialakítása, egy kápolna és egy új kiállítótér létesítése.