Gazdaság
Az északi megyéket is élénkíti az otthonteremtő támogatás
Minden ingatlantípus esetében átlagosan tíz-húsz százalékkal nőttek az árak a múlt év első feléhez viszonyítva

A támogatások országszerte jelentős segítséget nyújtanak a lakást, házat vásárlóknak és az építkezőknek, különösen vidéken, ahol még az új építésű ingatlanok jelenlegi árszintjével számolva is érdemi a vissza nem térítendő támogatás mértéke – hívták fel a figyelmet lapunk megkeresésére küldött válaszaikban az Otthon Centrum szakértői.
Kifejtették, a rendelkezésükre álló projektadatok alapján tízmillió forint átlagosan 15 négyzetméternyi új lakás vásárlásra elég. Ha mindezt az ország északi részére vetítve vizsgáljuk – amely régióval külön foglalkozott az Otthon Centrum –, Miskolcon szintén ekkora lakás vásárolható ebből az összegből, ezzel szemben Debrecenben már csak 11,5 négyzetméter, míg Hódmezővásárhelyen 23 négyzetméter kapható tízmillióból.
Az árakkal kapcsolatban kifejtették, minden típus esetében átlagosan tíz-húsz százalékkal nőttek a múlt év első feléhez viszonyítva. A nagyvárosokban a lakások és házak iránti keresletben nincs változás, viszont a kisebb városokban és az agglomerációs településeken a családi házak iránti kereslet erősödött a pandémiának köszönhetően. Ez az északi megyék kisebb településeinek ingatlanáraiban is meglátszik, itt a növekedés üteme nem maradt el a három megyei jogú városétól.
Az ár viszont Borsod–Abaúj-Zemplén és Heves megyében a megyei jogú városokban tapasztalt árak fele. Sőt a városoktól távolodva például Ózdon a használt házak átlagos négyzetméterára 80 ezer forint, a téglalakásoké pedig 117 ezer forint, ami a miskolci árnak csupán a harmada. A legalacsonyabb árral rendelkező Nógrád megyei székhely – Salgótarján – és a megye többi települése között nincs ekkora különbség. Ugyanakkor továbbra is probléma a térségben, hogy kevés lakás épül. A lakásoknál a két-, három-, a házak esetében a három-négy szobás ingatlanok a legnépszerűbbek ebben a térségben.