Gazdaság
Költséges a diákoknak az albérlet
Európa egyetemvárosaiban az albérletek a magyar főváros apartmanjaihoz képest akár hatvan százalékkal drágábbak, aki pedig a vidéki egyetemi árszinthez szokott, még nagyobb különbséggel számolhat

A 2021 első hat hónapja során kötött bérleti szerződések alapján Budapesten az egyszobás garzonlakások havonkénti átlagára százezer forint körül alakult, vidéken ugyanez hetvenezer forintba került. A kétszobás lakások bérleti díja Budapest belvárosában a legmagasabb, itt átlagosan 168 500 forintért lehetett bérelni, míg Budán 147 500 forint volt a bérleti díj középértéke, a legolcsóbb kétszobás lakásokért a külső pesti kerületekben átlagosan 131 ezer forintot kellett fizetni.
Vidéken egy ilyen lakás átlagára 105 ezer forint volt. Az ennél nagyobb lakásokat jellemzően több egyetemista közösen bérli, de igazi megtakarítást csak a külső pesti kerületekben és a vidéki városokban lehetett elérni ily módon: egy három szobás lakásért Budán 210 ezer forintot kértek, a pesti belvárosban az átlagos bérleti díj 178 ezer forint volt, a külső pesti kerületekben pedig 153 ezer forint körül alakult, míg vidéken 135 ezer forint volt az átlag.
Bármelyik magyarországi árnál nagyságrendekkel magasabb a bérleti díj Londonban – mutatta be az európai árlista élén álló várost Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője, aki elmondta: a Numbeo.com adatai szerint már a külső városrészekben is 420–672 ezer forintnak megfelelő brit fontot kell egy kis egyhálós apartmanért fizetni.
Az Erasmus-program keretében utazók körében népszerűek a francia, spanyol és olasz egyetemvárosok is, és bár elérhetők angol nyelvű képzések, ezekben az országokban nem árt a nemzeti nyelv alapos ismerete sem. Párizsban a londoni vagy dublini albérlethez képest valamivel kedvezőbb, átlagosan 317 ezer forintnak megfelelő euróért lehet nem központi fekvésű kis albérletet kapni, míg Lyonban – az oktatási rangsorokban a párizsi elit egyetemeket követő vidéki felsőoktatási centrumban – az átlagos bérleti díj 176 ezer forintnak megfelelő euró, és kis szerencsével már havi 140 ezer forinttól kifogható albérlet, amit természetesen euróban kell fizetni. Bolognában 140 ezertől indulnak a lakbérek, az átlag 198 ezer forint, míg Nápolyban 107 ezertől 200 ezerig lehet nem központi helyen kis lakást találni.
Európa egyetemvárosai a magyar főváros albérleti díjaihoz képest akár hatvan százalékkal drágábbak, aki azonban a vidéki egyetemvárosok árszintjéhez szokott, az még nagyobb különbséggel számolhat – összegzett Soóki-Tóth Gábor.
Növekedett a családi házban élők aránya
Az Eurostat tanulmánya alapján 2019-ben az Európai Unió lakosainak 46,1 százaléka lakásban lakott, míg a lakosság valamivel több mint egyharmada családi házban, közel egyötöde iker- vagy sorházban élt. Hazánkban a családi ház a legnépszerűbb ingatlan típus, a 2020-as adatok alapján további elmozdulás látszik ebbe az irányba.
Hazánkban a lakosság 27,4 százaléka él lakásokban, ezzel elmaradunk az uniós átlagtól – írja a Bezs.hu magazin. A 2020-as adatokból kiderül, hogy hazánkban tovább növekedett az előző évhez képest a családi házban élők aránya 67,7 százalék, és ezzel párhuzamosan csökkent a sorházban, ikerházban vagy lakásban élők aránya.
(JA)