Gazdaság

Kényelmesebbé, gyorsabbá és biztonságosabbá válik a közlekedés Miskolc és Kazincbarcika között

A kormány a tavalyi év végén biztosított forrást három másik közúti beruházás mellett a Sajószentpéter-Berente elkerülő út megépítésére - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára szombati Facebook-bejegyzésében.

Kényelmesebbé, gyorsabbá és biztonságosabbá válik a közlekedés Miskolc és Kazincbarcika között
A sajószentpéteri körforgalom
Fotó: Facebook/Schanda Tamás

„A sajószentpéteri körforgalommal talán még az is találkozott, aki Borsod közelében sem járt soha. Fényképe az elmúlt években két-háromhavonta bejárta az internetet. Akadt, aki körberöhögte, mások felbosszantották magukat rajta, de most végre betöltheti eredeti küldetését. Az első ránézésre tényleg némiképp szokatlannak tűnő műszaki megoldás ugyanis a település elkerülőjének kiindulópontja lesz” - írta Schanda, hozzátéve: az elkerülő építési munkálatai már zajlanak, igazán látványos szakaszukba augusztusban érnek el. A több mint 10 kilométeren, új nyomvonalon megépülő szakasszal kényelmesebbé, gyorsabbá és biztonságosabbá válik a közlekedés Miskolc és Kazincbarcika között. A 2024 elejéig befejeződő beruházásban a Sajó folyó mentén árvízvédelmi funkciókat ellátó töltések korrekcióját is elvégzik.

„A fejlesztésnek köszönhetően csökken a belterületi szakaszok forgalma, az utazási idő. A településeken mérséklődnek a baleseti kockázatok, a tehergépjárművek okozta zaj- és egyéb környezeti terhelés. A térségből gyorsabban lehet majd eljutni a megyeszékhelyre, az M30-M3-M25 gyorsforgalmi utakra és a fővárosba is. Egy harmadik ággal végre rendes körforgalommá egészül ki a sajószentpéteri” - írta Schanda.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom