Gazdaság

Javult a hazai pénzforgalom hatékonysága

Jelentős fejlemény, hogy először haladta meg a kártyás vásárlások értéke a készpénzfelvételekét, amelyek száma tizennégy százalékkal esett vissza

Tavaly a jegybank által felvigyázott pénzügyi infrastruktúrák a növekvő forgalom és a járvány miatti turbulenciák mellett is hatékonyan és biztonságosan működtek, megfelelően kezelték a járványhelyzet kihívásait.

Javult a hazai pénzforgalom hatékonysága
A kártyás tranzakciók éves száma áttörte az egymilliárdos határt
Fotó: MH/Papajcsik Péter

A jegybank pénzügyi stabilitási tanácsa megtárgyalta és elfogadta a 2021-es Fizetési rendszer jelentést, amely szerint a koronavírus-járvány kirobbanása ellenére is javult a hazai pénzforgalom hatékonysága – mondta tegnap Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi infrastruktúrákért és bankműveletekért felelős ügyvezető igazgatója online sajtótájékoztatón. A fizetési kártyás elfogadói hálózatban 2020 végén 123 ezer fizikai és 24 ezer internetes elfogadóhely működött, előbbi 10, utóbbi 24 százalékos növekedésnek felel meg – tette hozzá.

Elmondta: a pandémia jelentős hatást gyakorolt a pénzforgalmi folyamatokra is, mérséklődött a főbb fizetési módok forgalmának növekedési üteme. A kártyás vásárlások darabszámában a korábbi húsz százalék körüli éves növekedési ütem hét százalékra mérséklődött, azonban ez is elég volt ahhoz, hogy a tranzakciók éves száma áttörje az egymilliárd darabos határt.

Emellett az érintéses kártyás tranzakcióknál a PIN-kód kötelező használatára vonatkozó limit – MNB által kezdeményezett – 15 ezer forintra emelése rendkívül sikeres lépés volt, hozzájárult ahhoz, hogy a vásárlások csaknem 95 százaléka az érintéses technológia alkalmazásával történjék. Az átutalások darabszámának növekedési üteme kevéssel maradt öt százalék alatt, ami minimálisan alacsonyabb a 2019-esnél.

Jelentős fejlemény az is, hogy először haladta meg a kártyás vásárlások értéke a készpénzfelvételekét, amelyek száma 14 százalékkal esett vissza, ami kiugró a korábbi évekhez képest. Az online pénztárgép használatára kötelezett 120 ezer adózó majdnem hatvan százalékánál volt kártyaelfogadás, ami tíz százalékpontos előrelépés. A forgalomban lévő 9,9 millió kártya 92 százaléka, a 203 ezer POS-terminál 98 százaléka támogatta az érintéses fizetést – sorolta.

Az ügyvezető igazgató kiemelte: a tavaly március 2-án sikeresen elindult azonnali fizetési szolgáltatás új dimenzióba helyezte a belföldi pénzforgalmat. Ráadásul egy év leforgása alatt elérték, hogy az összes hazai átutalási tranzakció több mint egy harmada az azonnali feldolgozási szabályok szerint teljesül, amire más, fejlett pénzforgalommal rendelkező országokban is jóval több időre volt szükség. Az új szolgáltatás indulásától kezdve 2021 első negyedévének végéig a bankon belüli tételekkel együtt összesen 152 millió azonnali fizetés teljesült, 29 ezer milliárd forint értékben.

A központi infrastruktúra feldolgozási adatai alapján a tranzakciók harmadát banki nyitvatartási időn kívül indították az ügyfelek, és 96 százalékuk két másodperc alatt teljesült.

Kapcsolódó írásaink