Gazdaság

Ütközéselhárítóval felszerelt villamosokat tesztelnek Debrecenben

Infrastruktúra-fejlesztés

Német tőke és magyar szaktudás eredménye az az innovatív ütközéselhárító rendszer, amelyet sajtótájékoztatón mutattak be a Debreceni Közlekedési Vállalat (DKV) telephelyén tegnap.

Szőke Zoltán, a Bosch automatizált vezetés fejlesztéséért felelős alelnöke mérföldkőnek nevezte a napot, hiszen Magyarországon egyedülálló módon Debrecenben helyezik üzembe július közepétől a város polgárait védő technológiát, amely Frankfurtban és Amszterdamban már negyven százalékkal csökkentette a közösségi közlekedésben bekövetkező balesetek számát. A villamosok elejében elhelyezett radarok és kamerarendszerek, valamint a vezérlőegységek a Bosch hatvani gyárában készültek.

A rendszer 70–80 méteres távolságból képes érzékelni a veszélyt, és azonnal fény- és hangjelzést továbbít a villamos vezetőjének, aki így gyorsabban tud reagálni. Nagy Attila, a DKV vezérigazgatója hangsúlyozta, Nyugat-Európában sikerrel alkalmazzák ezt a rendszert, amely az utasok biztonságát és a villamosvezetők jártasságát segíti a balesetek kivédésében. A féléves tesztüzem alatt fontos információkat szolgáltat a rendszer. Szőke Zoltán reményét fejezte ki, hogy a többi közlekedési társaság is fogja alkalmazni az ütközéselhárító rendszert.

Kapcsolódó írásaink