Gazdaság
Kína gazdasága átvészelte a koronavírus-járványt
Hétindító. Piacnyugtató lépésként kamatemelésre számíthatunk júliusban a jegybank részéről, amelynek kevésbé a ténye, sokkal inkább a mértéke kérdéses

Ázsiában, azon belül is Kínában teljesen más ütemben zajlott le a koronavírus-járvány, pontosabban máshogyan hatott a bruttó hazai össztermék alakulására – mondta lapunknak Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. Ezzel egyben elindul a második negyedéves GDP-adatközlések szezonja. Kifejtette, a második negyedéves adatsort csütörtökre virradóra ismerhetjük meg. Kifejtette, amíg az ázsiai országban a tavalyi negyedik, illetve az idei első negyedév számított nehéz időszaknak, és a gazdaság elindult, addig idehaza a tavalyi második és harmadik negyedévre tevődött ugyanez az időszak.
Kína esetében pont ezért az első negyedév hozott nagyobb emelkedést az előző év azonos időszakához képest, a második negyedév éves összevetésben nyolcszázalékos, negyedéves összevetésben pedig egyszázalékos bővülést hozhat. Az elemző ugyanitt megjegyezte, a járvány és az alacsony bázisértékek miatt az éves összevetések helyett célszerűbb az előző havi, illetve GDP esetében negyedévi értékeket vizsgálni. Kína növekedése egyébként a globális kilátásokat is pozitívan befolyásolja – fűzte hozzá.
Ami az eurózónát illeti, a májusi ipari termelés számait szerdán ismerhetjük meg. Havi alapon minimális, 0,1 százalékos csökkenésre számíthatunk, ebbe beletartozik, hogy Németország ipara zsugorodott ebben az időszakban. Az éves alapú bővülés mértéke 22 százalék lehet.
A zóna júniusi inflációs mutatója, amelyet pénteken tesznek közzé, 1,9 százalék lehet, az Európai Központi Bank az újranyitás hatásait (szolgáltatások, fogyasztási cikkek és a szállítás drágulása) figyelembe véve két százalék körülire módosította a célértéket, megengedve a felfelé történő eltérést. A monetáris politikában ugyanakkor (még) nem várható változás – tette hozzá Virovácz Péter.
Az Egyesült Államokban a Fed vezető jegybankárai az első félévet értékelik. Kedden a júniusi inflációt ismerhetjük meg, az adószűrt maginfláció négy százalék lehet, duplája a Fed célértékének, míg a főmutató öt százalék. Szerdán lát napvilágot a Bézs könyv, a piac a könyv tartalmán belül elsősorban az inflációra és a szervezet munkaerőpiaccal kapcsolatos megállapításaira reagál. Idehaza noha nem közöl adatot a Központi Statisztikai Hivatal, a globális kockázatkerülés felerősödése miatt érdemes figyelni a Brüsszellel folytatott, a helyreállítási alapot is érintő vitát.
Ez ugyanis kihathat a magyar fizetőeszköz árfolyamára, negatívan befolyásolva azt. A jegybanki kommunikációt is érdemes figyelni, a legutóbbi 5,3 százalékos infláció a Magyar Nemzeti Banknak is meglepetést okozhatott. Piacnyugtató lépésként kamatemelésre számíthatunk júliusban, amelynek kevésbé a ténye, sokkal inkább a mértéke kérdéses – fogalmazott az elemző.