Gazdaság

A beruházásoknak a régió szélesebb körét kell szolgálniuk

Infrastrukturális felzárkózás

A döntések átláthatóságának fontosságára hívta fel a figyelmet a Három Tenger Kezdeményezés (HTK) tegnapi szófiai tanácskozásán Áder János – közölte az MTI.

A beruházásoknak a régió szélesebb körét kell szolgálniuk
Fotó: MH/Katona László

Felhívta a figyelmet arra, hogy a HTK hat évvel ezelőtti létrejöttekor alapvető cél volt az egykori szocialista tagországok infrastrukturális felzárkóztatása. Kiemelte: a Három Tenger Kezdeményezésen belül létrehozott befektetési alap három olyan projekt megvalósulásáról döntött, amely nem szerepelt a tagországok javaslatai között.

Áder János hangsúlyozta a plénum előtt, hogy a megvalósuló beruházásoknak a régió szélesebb körét kell szolgálniuk. A HTK fórumát 2015-ben hívták életre a balti országok, a visegrádi négyek, Ausztria, Bulgária, Horvátország, Románia és Szlovénia a térség gazdasági és infrastrukturális fejlesztésének, együttműködésének összehangolása céljából.

A HTK is elindult az intézményesülés felé, amikor létrehozta a befektetési alapot, amelybe eddig még nem sok pénz érkezett, de a tagországok hozzájárulása nyomán várhatóan bővülni fognak a források, ezért is fontos, hogy a projektek finanszírozásáról határozó befektetési alap döntései jól nyomon követhetőek legyenek és igazodjanak a régió igényeihez – magyarázta.

Kapcsolódó írásaink