Gazdaság
Módosulnak a vendéglátóhelyek italkínálati szabályai
Változik a kereskedelmi törvény
A GVH tegnapi közleményében emlékeztetnek, hogy az Országgyűlés tavaly decemberben módosította a kereskedelmi törvényt annak érdekében, hogy visszaszorítsa a hazai vendéglátóiparban a kizárólagos italbeszerzési szerződéseket, valamint elősegítse a kisebb italgyártók piacra lépését.
A jogszabályi változások alapján a vendéglátósoknak egyes italkategóriákban legalább két különböző gyártó termékeit kell kínálniuk. A GVH szerint a fogyasztók választási lehetőségei így várhatóan bővülnek a jövőben, ami serkentőleg hat a piacra. A másik lényeges újdonság, hogy a vendéglátóhelyek italkészleteik legfeljebb 80 százalékát szerezhetik be ugyanazon gyártótól az egyes italkategóriákban – olvasható a közleményben.