Gazdaság

Belehúzott a hazai ipar

Már látszik az elhalasztott kereslet megjelenése és a készletek feltöltése is, így a következő hónapokban fokozatos élénkülésre számítanak az ágazatban

A járműgyártás kiugróan nőtt az ipari termelés szektorai közül, ami elsősorban az előző év májusi gyárleállások, illetve az egy műszakos munkarend okozta alacsony bázisérték eredménye. A számítógép, elektronikai, optikai termék és az élelmiszer, ital- és dohánytermék gyártása az ipari átlag alatti mértékben emelkedett.

Belehúzott a hazai ipar
A járműgyártás járvány utáni fellendülése kedvezően hatott
Fotó: MH

Idén májusban az ipari termelés volumene 39,1 százalékkal meghaladta az előző év májusának alacsony bázisszintjét, amely a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedésekkel volt összefüggésben – közölte a Központi Statisztikai Hivatal tegnap. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 40,2 százalékkal emelkedett.

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2021 áprilisához képest 3,4 százalékkal nőtt. A termelés szintje hasonló volt, mint a járvány előtt, 2019 májusában.

A termelés az év első öt hónapjában 18,1 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában.

A közlemény szerint a jelentős bővüléshez a feldolgozóipar minden alága hozzájárult.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kiemelte, hogy az ipar képes volt ledolgozni májusban az áprilisi meglepetésszerű csökkenést.

Elmondása szerint rendkívül pozitív a májusi teljesítmény, hogy a gazdaság ezen területe jelenleg komoly nyomás alatt van. Ugyanis komoly ellátási problémák alakultak ki az alapanyagoknál és félkész termékeknél az elmúlt hónapokban. A szakember szerint bár a 3,4 százalékos havi alapú növekedés némileg elmarad az ING várakozásától, a szektor mégis trendszerű javulást mutat.

Továbbá Viro­vácz Péter azzal számol, hogy tartós, de inkább mérsékelt növekedés lehet az ipari termelésben, az ellátási láncokkal és az alapanyagok beszerzésének nehézségével kapcsolatos problémák enyhülnek. Tekintettel arra, hogy az év első öt hónapjában csaknem tizen­nyolc százalékkal volt magasabb az ipari kibocsátás, mint tavaly, így várhatóan az év egészét nézve is két számjegyű növekedést lehet majd látni majd a magyar iparban – hangsúlyozta.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője elmondta, hogy már látszik az elhalasztott kereslet megjelenése, valamint a készletek feltöltése is, így a következő hónapokban további fokozatos élénkülésre számít az ipari termelésben, amit új kapacitások várható üzembe helyezése is támogathat.

A Takarékbank elemzője szerint a havi emelkedés annak köszönhető, hogy a chiphiány miatti előző havi, egyhetes leállást követően visszaállt a Mercedes termelése. Júniusban azonban az Audi Hungária termelése állt le egy hétre a chiphiány miatt, így ismét csökkenés várható havi alapon. Megjegyezte, hogy az ipari termelés már tavaly októberben szinte teljesen kilábalt a járvány okozta válságból, májusban
a tavaly áprilisi mélyponthoz képest 65,2 százalékkal nőtt a hazai ipari termelés.

Kapcsolódó írásaink