Gazdaság

Felnőttképzési támogatásra pályázhatnak a cégek

Munkavállalónként félmillió forint felnőttképzési támogatásra pályázhatnak a cégek hamarosan - jelentette be György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Felnőttképzési támogatásra pályázhatnak a cégek
György László: A hitelek nettó kamata egy százalék alatt marad
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára közölte, hogy a program hirdetménye még nyáron megjelenik, a 70 milliárd forintos keretösszeg a belső vállalati képzéseken, vagy a felnőttképzéseken való részvételt támogatja.

A technológiai környezet gyors változása megköveteli, hogy a munkavállalók rendszeresen fejlesszék a tudásukat, vagy új végzettségeket szerezzenek - indokolta a pályázat meghirdetését az államtitkár.

Hozzátette: a felnőttképzés fontos szerepet játszik a munkahelyek megerősítésében is, ami a gazdasági újraindítás legfontosabb feladata, a szakképzésre és a felnőttképzésre pedig diákhitel is igényelhető.

A rendszer átalakításához tartozik továbbá a pályakövetés bevezetése, amely a felnőttképzések eredményességéről, a résztvevők elhelyezkedési esélyeiről ad megbízható visszajelzéseket, amivel a magyar felnőttképzési rendszer a világ élvonalába juthat - hangsúlyozta György László.      

A kedden bejelentett programot a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) bonyolítja le. A felhívás részleteit a vállalkozói információs portálon (vali.hu) teszik közzé - áll a sajtótájékoztatóban. 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom