Gazdaság
Kevesebbet költöttünk a pandémia alatt
A vagyonnövekedésben szerepet játszhatott a hitelmoratórium mellett az is, hogy a járvány miatti korlátozások idején átmenetileg többet spóroltak az emberek

A biztosítási piac díjbevétele a fióktelepekkel együtt 4,7 százalékkal nőtt 2020-ban az előző évhez képest, és elérte az 1285 milliárd forintot – közölte tegnap Nagy Koppány, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) biztosítási- és pénztárfelügyeleti igazgatója a jegybank YouTube csatornáján közvetített sajtótájékoztatón.
Az MNB Biztosítási, pénztári és tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentésének publikálása alkalmából tartott sajtótájékoztatón az igazgató elmondta, hogy van realitása a szektor jövőképében meghatározott kétezermilliárd forintos díjbevétel elérésének. A háztartások bruttó vagyona száztízezermilliárd forintra nőtt tavaly, ami több mint kilencszázalékos növekedést jelent. A vagyonnövekedésben szerepet játszhatott a hitelmoratórium mel-lett az is, hogy a járvány miatti korlátozások idején átmenetileg kevesebbet költhettek az emberek – mondta.
A biztosítók tavalyi 4,7 százalékos díjbevétel-növekedése körülbelül fele volt a korábbi évek dinamikájának – derült ki a jelentésből. A jegybank ágazati jövőképe szerint az uniós felzárkózáshoz minél előbb vissza kell térni az évi 8-10 százalékos bővüléshez. A tavalyi növekedés ismét a nem-életbiztosítási ágnak, s főképp a kötelező gépjármű felelősségbiztosításnak (részben a díjakba beépülő adóhatásnak) volt köszönhető
. Az önkéntes pénztárak vagyona közel ezerhétszázmilliárd forintra, tagdíjbevételei 152 milliárd forintra nőttek 2020-ban. Az önkéntes nyugdíjpénztáraknál az egyéni és munkáltatói hozzájárulások egyaránt gyarapodtak Az egészség- és önsegélyező pénztárak esetében a tagi hozzájárulás aránya javult. A nyugdíjpénztárak 2020-ban szektorszinten 4,1 százalékos nettó és 1,4 százalékos reálhozamot értek el záró vagyonnal súlyozva.
A nem bankcsoporti pénzügyi vállalkozások által kezelt állomány tavaly stagnált, csak a pénzügyi-lízing-állomány gyarapodott. A hitelezési- és lízingtevékenységben folytatódott a vállalkozásoknak nyújtott szolgáltatási arány növekedése. A portfólióminőség tovább javult, amit azonban a fize-tési moratórium tükrében szükséges vizsgálni, ezt a jegybank fogyasztóvédelmi szempontból is kiemelten felügyelte. A szektor jövedelmezősége részben a visszafogott aktivitás nyomán az előző évhez képest esett.
A tőkepiacokon a befektetési szolgáltatók forgalma dinamikusan, 12,1 százalékkal nőtt. A Budapesti Értéktőzsde 19,2 százalékos forgalomnövekedésének motorja az azonnali piac volt. Az árfolyamok csökkenése ellenére a befektetési szolgáltatók által kezelt ügyfélértékpapírok piaci értéken vett állománya 2,1 százalékkal bővült. A befektetési vállalkozások jövedelmezősége így tovább javult: 2020-as adózott eredményük szektorszintű történelmi csúcsot ért el, 29,5 százalékkal meghaladva az előző évit. A szektor tőkemegfelelési mutatója kiváló, 21,9 százalék.