Gazdaság
Környezetbarát mikroszigetelést fejlesztettek ki Bácsalmáson
Hazai szabadalom
A módszer hőtároló mikrokapszuláknak köszönhetően működik, amelyek egyebek mellett hőszigetelő anyagba vagy a vakolatba keverve fejtik ki hatásukat – tájékoztatta tegnap az MTI-t a cég ügyvezetője. A beruházás 608 millió forint uniós és mintegy 140 millió forint saját forrásból valósult meg a veszprémi Pannon Egyetemmel és a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközponttal együttműködve.
Pirityi László János elmondta, a módszer lényege az, hogy a mikrokapszulák hőtároló anyagot tartalmaznak, amely felmelegedéskor megolvad, és így hőt von el a környezetéből, lehűléskor pedig megdermed és a felvett hőt leadja belső környezetének, így stabilizálódik az épület belső hőmérséklete – hangsúlyozta.
A szakember hozzátette, hogy az olvadási hő hetven-nyolcvanszorosa a fajhőnek, így kisebb térfogaton sokkal nagyobb hőtárolásra van mód a mikrokapszulák alkalmazása révén, mint a folyadékhő-tárolás esetében, például a hagyományos fal- és padlófűtés alkalmazásakor. A mikrokapszulás szigetelés költsége egy átlagos családi ház esetében egymillió forint alatt van – tette hozzá. A fejlesztők hosszú távú célja a környező országok, majd Nyugat-Európa ellátása is.