Gazdaság

Megtisztulnak az állami erdőgazdságok

Hulladékmentesítés

Az Agrárminisztérium (AM) irányításával működő állami erdőgazdaságok 2021. május végéig összesen 12 577 köbméter – négy és fél versenymedencének megfelelő – hulladékot gyűjtöttek össze és szállítottak el az erdőkből a Tisztítsuk meg az országot! kezdeményezés keretében – tájékoztatta a Magyar Hírlapot a minisztérium.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. által koordinált kormányzati program célja a felhalmozódott, illegálisan lerakott hulladék felszámolása és a hulladéklerakás megelőzését segítő infrastruktúra kialakítása volt – ismertették.

Az ország erdőterületeinek felét kezelő állami erdőgazdaságok tavaly ősszel, rögtön a kezdetekkor csatlakoztak a hulladékmentesítést célzó kormányzati kezdeményezéshez. A programban részt vevő szervezetek mindegyikénél kiválasztottak olyan helyszíneket, amelyek alkalmasak lehetnek a hulladék felszámolásához szükséges intézkedések további elemzésére.

Kapcsolódó írásaink

A hulladékmentes erdő közérdek

ĀA Pilisi Parkerdő is bekapcsolódott az állami erdőgazdaságok részvételével lezajlott parkerdő Tisztítsuk meg az országot programba