Gazdaság
Eredményesen zárult az első tanév a szakképzésben, a járvány ellenére
Megalapozható életpálya
Tegnap a szakképzésben is véget ért a 2020/2021-es tanév; az oktatók és tanulók járványhelyzetben tanúsított példás helytállását mutatja, hogy 2021-ben összesen 26 ezer diák tett sikeres ágazati szakmai érettségi vizsgát, az emelt szinten szakmai érettségire jelentkezők száma pedig idén minden hátráltató körülmény dacára negyedével, ötezer fölé nőtt – hangsúlyozta Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca tegnapi közleménye szerint. Schanda Tamás hozzátette: munkájukért köszönet illeti a szakképzésben oktatókat, az intézményekben dolgozókat és tanulókat is. A szakképző iskolákban három év alatt kitanulható egy biztos elhelyezkedést és tisztességes bérezést ígérő szakma – írták a közleményben.