Gazdaság

Minden remény megvan a turizmus gyors és sikeres felépülésére

Már most meghaladják a számok a tavalyi év azonos időszakában mért adatokat, így minden remény megvan a turizmus gyors és sikeres felépülésére – jelentette ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.

Minden remény megvan a turizmus gyors és sikeres felépülésére
Idén is népszerű lesz a Balaton
Fotó: MH/Purger Tamás

Guller Zoltán arról is beszámol az MTÜ legújabb podcastjában, hogy májusban a vendéglátóhelyek forgalma megduplázódott. Emellett szót ejt a budapesti új hajójáratokról és az újabb strandfejlesztési pályázatról is.

Objektum doboz

Elmondása szerint a hazai szálláshelyeken a vendégéjszakákat 82 százalékban belföldi turisták vettek igénybe, jó hírnek nevezte, hogy folyamatosan emelkedik a nyári foglalások száma.

A nyitás bejelentésétől számítva, az elmúlt egy hónapban 40 százalékkal többen foglaltak szállást a nyárra - közölte az MTÜ elnöke.

Guller szerint minden remény megvan arra, hogy a nyáron a tavalyi 13,5 millió vendégéjszakához képest legalább 17 millió vendégéjszaka lesz, noha ez még mindig kevesebb, mint a 2019-es 40 millió fele.

Kitért arra is, ha júliustól „beindul” Európa, majd ősztől az Egyesült Államok, akkor „egy egészen értelmezhető, jó évet fogunk tudni közösen elkönyvelni”.

Guller Zoltán közölte azt is, hogy a vendéglátásban áprilisban 46 milliárd forint árbevétel volt, májusban ez 84 milliárd forintra nőtt. Mint mondta, azt gondolja, hogy kezd helyreállni a szektor.

A strandfejlesztési programról szólva elmondta, immár a negyedik üteme zajlik, mintegy 2,5 milliárd forintból 83 szabadvízi strandot újítanak meg.

Mintegy száz strandot négy éve folyamatosan fejlesztenek - közölte.

Guller Zoltán elmondta, az a cél, hogy 2030-ig az ország valamennyi szabadvízi strandja forráslehetőséghez jusson.

Kapcsolódó írásaink