Gazdaság
Érezhető az újranyitás hatása az ipar számain és az államháztartási adatokon
Hétindító
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője lapunknak elmondta, mivel az egy évvel ezelőtti érték jelentette a mélypontot, célszerűbb az éves helyett havi alapú teljesítményváltozást mérni: két és fél százalékos bővülés is lehet az előző hónaphoz mérten. Elmondta még, hogy szintén kedden ismerteti a Pénzügyminisztérium gyorstájékoztatóját az államháztartás májusvégi helyzetéről.
Az újranyitás miatt a májusi egyenleg pozitív lehet, az első öthavi viszont 900-950 milliárd forintos deficitet mutathat. Szerdán jelenik meg a külkereskedelmi forgalom áprilisi előzetes adata. Az elemző szerint az előző havi 876 millió eurós aktívum után hasonló vagy még több lehet a negyedik havi, mivel az import az ellátási láncok zavara miatt még mindig alacsonyabb.
Ugyancsak szerdán ismerhetjük meg a májusi inflációs adatokat, itt öt százalék feletti az érték, de az 5,4 százalék sem kizárt. Főleg a dohánytermékek és az üzemanyagok drágultak tavalyhoz képest. Az Egyesült Államokban szintén az infláció áll a fókuszban, ott májusban havi alapon 4,8 százalék lehet az emelkedés, jóval a kétszázalékos cél felett. Az eurózónában az Európai Központi Bank ülése a legfontosabb heti esemény, ahol az elemző szerint várhatóan még nem vonják vissza a meghirdetett eszközvásárlási programot.