Gazdaság
Modernizáció és gazdálkodás
A Vidékfejlesztési Program keretében érkező több ezer milliárd forint új távlatokat nyithat a gazdák előtt, amivel a teljes magyar agrárium versenyképessége növelhető

Júniusban öt újabb pályázati felhívást hirdet meg az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program keretében, részben a precíziós gazdálkodásra történő átállás ösztönzésére – hangzott el OTP Bank agrárágazati igazgatóságának sajtótájékoztatóján tegnap. A program pályázataival a következő években lehívható több ezer milliárd forint óriási fejlesztési hullámot indíthat az agráriumban.
Az OTP Agrár a pályázati sajátosságokhoz igazította és felgyorsította hitelezési folyamatát, hogy rugalmas és átfogó megoldásokkal segíthesse a beruházások megvalósítását. A Vidékfejlesztési Program keretében a következő hét- plusz kétéves időszakban összesen 4265 milliárd forint uniós és állami támogatás hívható le az agrárium és a vidék fejlesztésére. Ebből az összegből 2021-ben és 2022-ben 1500 milliárd forintra lehet pályázni, ami önmagában is 200 milliárd forinttal több, mint amennyi az előző hétéves időszak egészében rendelkezésre állt.
Néhány pályázat már meg is jelent, így például ültetvénytelepítésre és gyógynövénytermesztésre 15 milliárd forintos keretig, állattartó telepek megújítására pedig 30 milliárd forintos keretig pályázhatnak az érintettek.
Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára hangsúlyozta: azt várják, hogy a 2027-ig tartó támogatási ciklus végére a forrásoknak köszönhetően a magyar mezőgazdaság termelékenysége elérheti az Európai Unióhoz korábban csatlakozott országok termelési szintjének kétharmadát a jelenlegi 44 százalékról. Szintén a várakozások között említette, hogy a programok segítségével 2027-ig sikerül végrehajtani a teljes magyar élelmiszeripar modernizációját és megteremteni a precíziós gazdálkodásra átállás feltételrendszerét.
Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy a magyar agrárium óriási lehetőség előtt áll. „A Vidékfejlesztési Program keretében az ágazatba érkező több ezer milliárd forint egészen új távlatokat nyithat a gazdáknak. Ha sikerül előremutató, a gazdaságok hatékonyságát növelő beruházásokra fordítani ezt a forrást, azzal nemcsak egy-egy vállalkozás, hanem a teljes magyar agrárium versenyképessége is növelhető a ré-gióban” – tette hozzá a vezér-igazgató-helyettes.
Cél a magas színvonalú állattartó telepek létrehozása
A magyar agrárpolitika elkötelezett a hazai tejtermelés és -feldolgozás fejlesztése iránt, ehhez idén minden eddiginél több forrást biztosít – mondta Nagy István tegnap Budapesten a tej világnapja alkalmából rendezett sajtótájékoztatón – értesült az MTI. Az agrárminiszter versenyképességi feltételnek nevezte az uniós előírásoknak megfelelő, magas technológiai színvonalú állattartó telepeket, és üdvözölte, hogy a fejlesztésükre meghirdetett keretösszeget a jelentős érdeklődés miatt 50 milliárd forintról 260 milliárd forintra kellett emelni.
A tejfeldolgozók két kiírásra is számíthatnak ebben a hónapban, a kisebb fejlesztéseikre egy 50 milliárd forintos, a nagyobb projektek megvalósítására pedig egy 200 milliárd forintos felhívás jelenik meg hamarosan – ismertette. Várakozása szerint a szarvasmarhatartásban csaknem 40 ezer férőhely létesülhet, korszerűsödhet, és összesen 400 ezer négyzetméter építmény jöhet létre vagy újulhat meg a pályázatoknak köszönhetően. A rendkívüli mértékű támogatást azzal indokolta, hogy a tej rengeteg embernek jelent biztos megélhetést.
(JL)