Gazdaság

A hazai gyártói bázis megerősödését támogatta az MDDÜ

Sikeres mentorprogram

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) által tavaly októberében indított első Gyártó mentorprogram hat hazai ruházati vállalat számára nyújtott üzleti és gyártástechnológiai ismereteket hazai bázisuk megerősítéséhez, valamint a nemzetközi piacra lépéshez – tájékoztatta lapunkat az ügynökség.

Ismertették: a visszajelzések alapján elmondható, hogy a program segített meghatározni a mentorált vállalkozások erősségeit, illetve fejlődési területeit, a képzés által pedig előremutató változások történtek a cégek életében kiemelten a szervezetfejlesztés, a digitalizáció és az együttműködések területén. Az első képzés után idén ismét megnyílik a jelentkezési lehetőség a gyártók számára, hiszen az MDDÜ ősszel elindítja a második Gyártó mentorprogramot is – hívták fel a figyelmet.

A képzés kidolgozását egy iparági kvalitatív és kvantitatív felmérés, illetve személyes egyeztetések előzték meg, amelyek rámutattak, hogy a magyar textil- és ruhaipari vállalkozásoknak korszerű üzleti és gyártástechnológiai ismeretekre van szükségük, amelyek birtokában komoly eséllyel indulhatnak a nemzetközi piacokon is.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom