Gazdaság

Miniszteri biztost neveztek ki a Balaton élővilágának megóvásáért

Környezetvédelem

A Balaton élővilágának megóvásával kapcsolatos feladatok ellátására miniszteri biztossá nevezte ki Szári Zsoltot az agrárminiszter május 1-től – közölte tegnap az Agrárminisztérium. 

A közleményben Szári Zsolt kiemelten fontosnak nevezte a hatékony együttműködést a Balaton élővilágának megőrzésén dolgozó intézmények, a térség önkormányzatai és a helyi szervezetek között. Hozzátette: legfontosabb célja, hogy összehangolja a Balatont érintő ügyekkel kapcsolatos információáramlást, erősítse a párbeszédet az állami és a civil szereplők között.

A miniszteri biztos feladata, hogy közreműködjön a Balaton növény- és állatvilágának, valamint a víz minőségének megóvásához kapcsolódó feladatok összehangolásában. Emellett elősegíti a Balaton és a Kis-Balaton vízgyűjtő területein lévő szennyező források azonosítását, javaslatot tesz a meder rekultivációjával kapcsolatos állami feladatok megvalósíthatóságára. Ezenkívül népszerűsíti a balatoni halak gasztronómiai értékét.

Kapcsolódó írásaink

A 70. szezont nyitja a Balatontourist

ĀMagyarország piacvezető kempingüzemeltetője 2100 kempinghellyel, 225 üdülőházzal, 226 mobilházzal, valamint bérelhető lakókocsikkal és berendezett, komfortos sátrakkal várja a kempingezni vágyókat