Gazdaság

Felpezsdült a munkaerőpiac

A vendéglátás és a turizmus mellett újra munkaerőhiány jelentkezhet a gyártás, a logisztika és a kereskedelem területén. Hamarosan szükség lehet megbízható vendégmunkásokra is

Már látni a kiutat és a cégek közel egyharmada tervez munkaerő-felvételt a következő hat hónapban – mondta lapunknak Juhász Csongor, a Prohuman munkaerő-kölcsönző és HR-szolgáltató vállalat ügyvezetője.

Felpezsdült a munkaerőpiac
Az érintett munkáltatók bértámogatása csökkentette a szektorvándorlók arányát
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A koronavírus járvány hullámai más-más módon érintették a gazdaságot és a munkaerőpiacot, azon belül pedig szektoronként is eltérő hatással voltak a munkaerőpiaci keresletre és a kölcsönzött konstrukcióban dolgozók létszámára. Juhász Csongor, a Prohuman munkaerőkölcsönző és HR-szolgáltató vállalat ügyvezetője lapunk kérdésére elmondta, hogy saját tapasztalataik alapján, a Covid–19 első hullámában 20–30 százalékos visszaesés volt megfigyelhető a kölcsönzött formában dolgozó munkavállalók köré­ben.

A kormány korán felismerte, hogy szükség van a bértámogatás kiterjesztésére ebben a szektorban is, s ezzel tervezetten elbocsátani kívánt emberek tömegét tudta megmenteni például úgy, hogy elbocsátás helyett inaktív állományba kerültek az intézkedések hatására – magyarázta az ügyvezető. Ezzel a mentőövvel sokan éltek, elsősorban azok a cégek, amelyek felismerték, hogy érdemes megtartani a kölcsönzött munkavállalókat, hiszen képzésükbe, betanításukba sok energiát fektettek már az eddigiek­ben, és az újraindulásnál az elsők között számíthatnak erre a dolgozói állományra.

Összességében elmondható, hogy a koronavírus első hullámában az érintett munkáltatók bértámogatása a várthoz képest csökkentette az úgy nevezett szektorvándorlók arányát.

A kiskereskedelemben is látható volt nagyobb ingadozás, hiszen a bezárások miatt pozíciók szűntek meg, viszont sok új munkalehetőség nyílt a szállításban, és a kiszállításhoz kapcsolódó logisztikában.

Ha az egész évet nézzük, összességében elmondható, hogy már látni a kiutat és a cégek közel egyharmada tervez munkaerő-felvételt a következő hat hónapban. Elsősorban a járvány által kevésbé érintett területeken vannak már nagyon biztató jelek, illetve azokban a szektorokban, amelyeket nem érint most a külföldi alapanyag-beszerzés akadozása.

Juhász Csongor kiemelte, hogy az elsődleges cél ügyfeleiknél és náluk is az volt, hogy ebben a nehezebb gazdasági helyzetben elbocsátás nélkül történjen a koronavírus-járvány okozta veszteségek áthidalása, így elmondható, hogy a kölcsönzötti létszám alapvetően a nehézségek ellenére sem változott.

Óvatos optimizmussal várják a folytatást. Azt láttuk, hogy a járvány három hulláma alatt is megmutatkoztak a HR-szolgáltató tevékenységek és ezen belül is a munkaerőkölcsönzési megoldások előnyei – tette hozzá. A szektorok között tapasztalt eltérő munkaerő-keresleti viszonyok lehetővé tették, hogy az egyes ágazatokban átmenetileg feleslegessé vált munkaerő egy részét nagyon rövid időn belül más, a munkaerő iránt érdeklődő cégeknél helyezzük el – sorolta. Emellett utaztatási, szállásbiztosítási képességeink hozzásegítették a rugalmasabb álláskeresőket ahhoz, hogy szintén hamar találjanak megoldást korábbi munkahelyük megszűnésének következményeire.

Arról is beszélt, hogy az ország újraindulásával párhuzamosan egyes ágazatokban újra munkaerőhiány alakulhat ki. Tipikusan ilyen lesz a vendéglátás és a turizmus, valamint azok a területek, ahol éppen az ezekből a szektorokból érkezők jelentek meg ideiglenesen munkavállalóként. Ők gyorsan visszatérnek majd az eddig hibernált állapotban lévő vendéglátóiparba, ahol hirtelen jelentkezik az igény már a nyitásokkal együtt is, és a balatoni szezon például újabb több ezer munkahelyet hoz majd létre.

A kínálatot még tovább csökkenti, hogy az Ausztriában vagy Londonban dolgozó magyarok, akik most itthon vannak, és átmenetileg Magyarországon helyezkedtek el, várhatóan az első adandó alkalommal visszamennek, így őket is pótolni kell majd. Munkaerőhiány ugyancsak jelentkezhet újra a gyártás, a logisztika és a kereskedelem területén – esetükben felmerülhet a külföldi vendégmunkások foglalkoztatása is.

A vírus utáni időszak egyik gyorsan jelentkező és egyik legnagyobb gazdasági kihívása éppen az lehet, hogy az ország hogyan tudja majd kezelni, hogy újra lesznek régiók, ahol a belföldi kínálat képtelen lesz kielégíteni a munkaerőigényt – sorolta a szektorokat Juhász Csongor. Szerinte azért is fontos kérdés ez, mert egy külföldi befektető számára az is komoly szempont, hogy az adott régió képes-e hosszú távon fedezni az adott üzem munkaerőigényét. Mindez azt is jelenti, hogy hamar szükség lehet megbízható vendégmunkásokra is, hogy biztosított legyen az elegendő munkaerő azokban a régiókban, ahol nem lesz elég a bevethető magyar munkavállaló.

Kapcsolódó írásaink