Gazdaság

Vigyázzunk a méhekre, nélkülük nincs élet

Globális mértékben csökken a beporzó rovarok és a madárfajok száma és általánosságban a biológiai sokféleség, nemrég egy riasztó tanulmány is napvilágot látott erről

Összegyűlt a Mentsük meg a méheket és a gazdákat! európai kezdeményezéshez szükséges 15 750 magyar aláírás. Ennek kapcsán a Magyar Természetvédők Szövetsége programvezetője elmondta, miért fontosak ezen rovarok a bolygónak.

Vigyázzunk a méhekre, nélkülük nincs élet
A méheknek köszönhetjük az élelmiszerek háromnegyedét
Fotó: MH/Katona László

„Azt szeretnénk elérni, hogy az Európai Unió (EU) támogasson egy olyan mezőgazdasági modellt, ami lehetővé teszi a gazdák számára, hogy harmóniában éljenek a természettel, rovar- és madárbarát módon műveljék a földeket” – mondta lapunknak Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetsége programvezetője.

Összegyűlt a Mentsük meg a méheket és a gazdákat! euró­pai kezdeményezéshez szükséges 15 750 magyar aláírás – jelentette be a kampány magyarországi koordinátora, a Magyar Természetvédők Szövetsége. Ezzel Magyarország lett a hatodik EU-tagállam, amelyik teljesítette az európai polgári kezdeményezésekre vonatkozó feltételeket. A civil szervezetek a kampányt e mérföldkő elérését követően is folytatják, hogy sikerüljön teljesíteni az uniós szinten megkövetelt egymillió aláírást.

„A méheknek köszönhetjük az élelmiszerek háromnegyedét, azoknak a gyümölcsöknek, amiket elfogyasztunk, jelentős része rovarbeporzású növény” – mondta Fidrich Róbert. Beszélt arról, hogy az elmúlt évtizedek során egyre inkább szembesülnek azzal, hogy globális mértékben csökken a beporzó rovarok, illetve a madárfajok száma és általánosságban a biológiai sokféleség, két évvel ezelőtt egy riasztó tanulmány is napvilágot látott erről.

Ennek egyik oka az intenzív nagyüzemi mezőgazdaság, ahol egyrészt különféle növényvédő szerekkel permeteznek, másrészt hatalmas monokultúrákban termesztik a gabonanövényeket, repcét, napraforgót, ezáltal nem jut változatos élőhely sem a beporzó rovaroknak, sem más állatoknak. A táplálék egyre kevésbé hozzáférhető, van, amikor nagyon sok van, más időszakban, amikor a szántóföldek nem virágoznak, ezek az állatok egyáltalán nem jutnak élelemhez – ismertette a szakember.

Az európai polgári kezdeményezést támogató több mint száz civil szervezet és félmillió ember azt szeretné elérni, hogy az Európai Unió támogasson egy olyan mezőgazdasági modellt, ami lehetővé teszi a gazdák számára, hogy harmóniá­ban éljenek a természettel, rovar- és madárbarát módon műveljék a földeket. A petíció hivatalos célja, hogy az Európai Bizottság javasolja a tagországoknak és az Európai Parlamentnek a következőket: a szintetikus növényvédő szerek fokozatos kivonása az EU mezőgazdaságából, legkésőbb 2035-ig.

A folyamatot a legmérgezőbbek betiltásával kell kezdeni: a cél e peszticidek használatának legalább nyolcvanszázalékos csökkentése 2030-ig. A második pont a bioló­giai sokféleség helyreállítása, külön hangsúlyt fektetve a mezőgazdasági területeken található természetes élőhelyek helyreállítására.

A mezőgazdaság és a biológiai sokféleség nem zárják ki egymást, sőt képesek egymást erősíteni. Az utolsó pont a mezőgazdasági termelők támogatása a beporzóbarát gazdálkodásra való átállásban. Ennek az elkerülhetetlen átállásnak – a kisgazdaságokra alapuló, több lábon álló és fenntartható gazdálkodás előtérbe helyezése által – támogatnia kell a termelőket. Fidrich Róbert elmondta, hogy a kampány sikerességéhez szükséges még körülbelül négyezer aláírás, bárki csatlakozhat az Mtvsz.hu/mehek oldalon.

A szakember kitért arra, hogy hétköznapi emberként is sok mindent tehetünk a beporzó rovarok védelmében. A saját kerttel rendelkezők úgy támogathatják a méheket, ha ritkábban nyírják a füvet, több teret adnak a vadvirágoknak, hogy az állatoknak legyen mit beporozni. Élőhelyet is tudunk biztosítani számukra, méhbölcső vagy rovarszálló formájában, illetve változatos méhlegelőket lehet létesíteni, többféle fajból álló bokrokat, sövényeket, hogy egész évben jusson táplálék számukra – tette hozzá.

A programvezető felvilágosított arról, hogy a vásárláson keresztül is tehetünk a méhekért, ilyenkor az a fontos, hogy előnyben részesítsük a környezetkímélő, beporzóbarát termékeket, termelői piacon az őstermelőtől lehet érdeklődni, milyen eljárással készültek a termékek, de a legjobb az, ha az ember saját maga termeli meg, amire szüksége van.

Kapcsolódó írásaink